Nem választották be Iránt az ENSZ BT-be
Nem választották be Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsába a 2009-2010-es időszakra, helyette Japán nyerte el az ázsiai államoknak járó helyet.
Nem választották be Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsába a 2009-2010-es időszakra, helyette Japán nyerte el az ázsiai államoknak járó helyet.
Magyarország a 2012-2013-as évekre megpályázza az ENSZ Biztonsági Tanácsának ideiglenes tagságát - hangzott el az ENSZ-Akadémia előadásán Budapesten szerdán a Magyar ENSZ Társaság szervezésében.
Komoly vita bontakozott ki az ENSZ Biztonsági Tanácsában egyfelől Szerbia és Oroszország, másfelől pedig az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között arról, hogy megtartható-e vagy sem Koszovó területén a szerbiai helyhatósági választás.
A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?
A karbonvám bevezetésével szorítja rá az EU a vállalatokat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére. Az új rendszer elindítása egyelőre lassan halad, a magyarországi cégek még csak ismerkednek vele.
Még csak most kapaszkodik vissza a légi utasforgalom és áruszállítás a járvány előtti szintre. A legforgalmasabb repterek között már nincsenek EU-s légikikötők. HVG-ténytár.
A lecsúszott pedagógusok, a gyenge forint és az emberek életébe folyton beavatkozó kormány mind benne vannak abban, hogy a választók harmada új ígéretet talált az alig tíz hónapja felbukkant Magyar Péterben. Orbán Viktor látja a problémát, de a mozgástere sokkal szűkebb, mint korábban.
Csányi Sándornak már csak egy gyermeke van, akinek hazai cégben nincs pozíciója.
Szélsőjobboldali szimpatizáns a magdeburgi merénylet mögött, az oroszok a választások mögött. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.