Az EKF új művészeti vezetője fociról, optimizmusról és "új kezdetről"

1 perc

2008.07.15. 10:55

Nem ígér látványos változásokat Szalay Tamás, az EKF új kulturális igazgatója, aki a focinak köszönheti hogy bekerült a programba – a frissen kinevezett vezetővel a Baranya Megyei Online készített interjút.


Július elsejei hatállyal az EKF kulturális igazgatójává nevezte ki Szalay Tamást Mészáros András főigazgató. Szalay neve ismerősen csenghet, mivel ő már a pályázat megírásában is tevékenyen részt vett, az utóbbi időszakban pedig a Pécs2010 Menedzsment Központban a nemzetközi kapcsolatok vezetője volt. Most ő váltja a rekord idő alatt távozó Kiss Lászlót a művészeti vezetői poszton, aki a munkát 2007 őszén vette át a szintén távozó Méhes Mártontól.

Szalay Tamás a most készült interjúban elmondta: valódi párbeszédet akar kialakítani a kultúra szereplőivel és aktív részt kíván vállalni a pillérprogramok kidolgozásában. Látványos dolgokat egyelőre nem ígér, de azt igen, hogy a nyár hátralévő része az apróbb munkák elvégzésének ideje lesz, amely után majd reményei szerint megszületnek a kézzel fogható eredmények is. Új kezdetet következik elmondása szerint, amelyben a legfontosabbnak a hitelességet és a párbeszédet tartja.

Egy stabil ember: Mészáros András
főigazgató
© Stiller Ákos

 
      
Aggodalomra adhat azonban okot, hogy az eredeti győztes pályázatírók közül már senki sem erősíti a kulturális év mostani csapatának  a vezetését. Az EKF-től eddig hat vezető távozott: Méhes Márton művészeti igazgató nyitotta a sort, utána Takáts József stratégiai főtanácsadó és Tarrósy István általános igazgató következett, majd Kiss László művészeti vezető és Freivogel Gábor építész is távozott. Legutoljára pedig Czakó Zsolt arculattervező  mondott le posztjáról.