Kevesebb a parlagfű, folytatódik a megelőzés
Az elmúlt négy évben sikerült csökkenteni a levegőben lévő parlagfűpollen koncentrációját - mondta Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság elnöke.
Péterfia Éva beszámolója szerint az elért eredmény nagyrészt annak is köszönhető, hogy 4-6 napra csökkent az ügyintézés folyamata. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis a lakossági bejelentéstől - ami általában az augusztusi virágzáskor történt - a kényszerkaszálásig, 3-4 hónap telt el, amikor gyakorlatilag már beálltak a fagyok.
A tárcaközi bizottság négy évvel ezelőtt döntött a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei tó parlagfű-mentesítéséről is. A Velencei tó és a Tisza-tó környékén sikerült eredményt elérni, de a Balaton környékén nem. Ennek részben az az oka, hogy a zártkertek nagy része idős emberek tulajdonában van, akik nem tudják a telkeiket megművelni, részben pedig a települések közötti érdekellentétek.
Idén a bizottság érdekeltté teszi az önkormányzatokat, hogy nagyobb együttműködés jöjjön létre. A bizottság az adók egy százalékából parlagfű-mentesítésre befolyt 860 millió forintból gazdálkodik. A civil szervezetek a jövőben csak akkor kaphatnak támogatást, ha az önkormányzattal együtt pályáznak, és az ÁNTSZ is csak akkor ad segítséget, ha az önkormányzat is finanszírozza a programot.