Kínai növekedés: az IMF-vezér szerint idén még 10 százalék

1 perc

2008.02.15. 11:17

Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója Kínában – az országban tett első látogatása alkalmával – pénteken közölte, hogy az idén szerinte 10 százalékkal növekszik majd a kínai gazdaság.

A vezérigazgató ezzel megerősítette a nemzetközi pénzügyi szervezet korábban kiadott növekedési előrejelzését. Megjegyezte, hogy ezt a növekedést a vezető tőkés gazdaságok, elsősorban az Egyesült Államok gazdasági növekedésének lassulása, a fennálló nemzetközi pénzügyi gondok, a hitelválság dacára elérhetőnek látja. Mint ismeretes, tavaly 11,4 százalékos volt a kínai GDP gyarapodása. Strauss-Kahn sürgette Kínát, hogy tegyen lépéseket a jüan árfolyamerősödésének érdekében, mert az úgymond Kínának is hasznára válna, nem beszélve a világgazdaság egészéről.