OÉT: ma kezdődik az országos bértárgyalás

1 perc

2007.10.12. 10:32

Ma kezdi el a szokásos évi bértárgyalását az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a fórum a jövő évi béremelési mértékre próbál meg ajánlást tenni a versenyszférának.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Általában decemberig, vagy az év végéig győzködik egymást a szociális partnerek arról, hogy miért kellene a kormányzat által ajánlott mértéknél a munkavállalói érdekképviseletek szerint magasabb, a munkáltatói érdekképviseletek szerint alacsonyabb bérajánlást tenni.

A múlt évben a gazdasági szigorító intézkedések miatt a szokásosnál is alacsonyabb szintű volt a két érdekképviseleti kör kompromisszum készsége. Ennek eredménye volt, hogy még az év végéig se egyeztek meg, csak az idén januárban kötötték meg az alkut. Ez 5,5-8 százalékos országos bruttó béremelési ajánlás volt.

Az idén a munkavállalói érdekképviseletek reálbérjavulást akarnak elérni, az MSZOSZ például legalább 2,8 százalékos mértékben.   A kormányzat által feltételezett 4,5 százalékos inflációval, illetve az szja és a járulékok után maradó nettó keresettel kalkulálva ehhez 9 százalékos bruttó keresetemelésre lenne szükség. A munkáltatói képviseletek viszont általában csak az infláció körüli bruttó béremelést tartják lehetségesnek. A kormányzat is körülbelül ilyen mértékű keresetemelést javasol jövőre.

A pénzügyminiszter szerint az idei 4,3 százalékos reálbércsökkenést követően a jövő évre 0,6 százalékos reálbérjavulás feltételezhető, a fogyasztás 0,4 százalékos erősödésével.