Civil szervezetek tiltakoznak a Magyar Gárda ellen
A Magyar Gárda megalakulása ellen több civil szervezet, egyebek mellett a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete és az Antifasiszták Közösségét Tömörítő Magyar Antifasiszta Liga szervez demonstrációt augusztus 25-én Budapesten. Gyurcsány Ferenc a legfőbb ügyészhez írt levelet
Az Antifasiszták Közösségét Tömörítő Magyar Antifasiszta Liga kedden felhívásában úgy fogalmazott: "eljött az ideje, most már meg kell mutatni a mindeddig csendes többség elszántságát, eltökéltségét, hogy megvédi a demokráciát, a szabadságot, az alkotmányos jogrendet (...) kifejezésre kell juttatni a józan magyar társadalomnak a nácizmus reinkarnációját célzó kísérlettel szembeni kategorikus elutasítását".
A Népszava szerdai számában arról írt, hogy a Háttér Társaság a Melegekért, a Labrisz Leszbikus Egyesület, valamint a Regina Alapítvány a Magyar Gárda eskütételével egy időben a Képviselői Irodaház előtt fog tüntetni.
Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán levelet címzett Kovács Tamás legfőbb ügyészhez, amelyben azt írja: "kérem az Ön személyén keresztül a köztársaság ügyészségét arra, hogy a Magyar Gárda nevű szerveződés működését a részletekre is kiterjedő különös figyelemmel kövesse, és a hatályos jogszabályokkal, illetve a magyar alkotmánnyal ellentétes cselekmény esetén haladéktalanul lépjen fel. A Magyar Köztársaság polgárainak és a polgárok szerveződéseinek joga van a gondolat, a vélemény és a szólás szabadságához. Jól tudjuk, e szabadságnak csak egy valami szabhat korlátot: a másik polgár szabadsága – joga a félelem nélküli hétköznapokhoz, az emberi méltósághoz. Ezen egyértelmű határvonal éber védelmére kérem most Önt, illetve az ügyészség szakembereit."
Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke korábban a nemzeti hírügynökség érdeklődésére elmondta, hogy Magyar Gárda néven új egyesületet alapított, a szervezetet júniusban jegyezte be a bíróság. Önmagukat hagyományőrző és kulturális egyesületként jelölték meg, amelynek célja a "nemzeti önvédelem kereteinek" megteremtése.