Egy számítógépes kalóz Rasmussen e-mailjeit árulja

1 perc

2007.07.31. 10:34

Egy számítógépes kalóz felajánlotta egy dán bulvárlapnak, hogy eladja a vasárnap véget ért Tour de France országúti kerékpáros körversenytől visszaléptetett Michael Rasmussen internetes levelezését.

Ezt az újság sportrovatának vezetője árulta el. Peter Brüchmann egyben jelezte, hogy visszautasították a hacker ajánlatát, ám az illető elmondta nekik, hogy mindenképpen nyilvánosságra akarja hozatni a Touron sokáig vezető kerekes e-mailjeit, amelyből kiderül, hogy hol tartózkodott júniusban.

A doppinggyanúba keveredett 33 éves sportolót a múlt szerdán, a 16. szakaszon aratott győzelmét követően zárta ki csapata, a Rabobank, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén. A versenyző állítólag a Rabobank vezetőinek beismerte, hogy korábban nem mondott igazat, később egy lapinterjúban mégis tagadta, hogy Olaszországban lett volna a kérdéses időpontban.

Rasmussen mexikói tartózkodására hivatkozva úszott meg két doppingellenőrzést is, május 8-án és június 28-án.