Már 350 fölött a szökőár áldozatainak száma
Legkevesebb 357 már a hétfői indonéziai szökőár halálos áldozatainak száma, az eltűnteké pedig több mint 160 - közölték indonéz tisztségviselők és tömegtájékoztatási eszközök.
A mentőalakulatok újabb holttesteket emelnek ki a romok alól, és a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma növekedni fog.
A 2-3 méteres szökőárt egy, a Richter-skála szerint 7,7 erősségű, tenger alatti földrengés idézte elő. Az elemi csapás elsősorban Nyugat-Jáva, Közép-Jáva és Yogyakarta tartományok tengerparti körzeteit érintette. Különösen súlyos károkat szenvedtek a Jakartától délkeletre fekvő Pangandaran kedvelt strandjai. Ott teljesen romba dőltek, vagy súlyosan megrongálódtak szállodák, lakóLegkevesebb 357 az indonéziai szökőár halálos áldozatainak száma, az eltűnteké több mint 160.
A 2004 decemberi pusztító indiai-óceáni szökőár után, amelynek 230 ezer halálos áldozata volt - többségük Indonéziában - Szumátra szigetén cunami-előrejelző rendszert létesítettek. Jáva szigetén, amelyre a hétfői szökőár lecsapott, csak a jövő évben tervezik felállítani ugyanezt.házak és több száz halászhajó. Állítólag a földrengést a lakosok nem érezték, és csak kevesen vették észre, hogy a tenger visszahúzódik, ami a cunami előjele. Aki ezt látta, igyekezett magasabban fekvő területre menekülni.
A 2004 decemberi pusztító indiai-óceáni szökőár után, melynek 230 ezer halálos áldozata volt - többségük Indonéziában - Szumátra szigetén cunami-előrejelző rendszert létesítettek. Jáva szigetén, amelyre a hétfői szökőár lecsapott, csak a jövő évben tervezik felállítani ugyanezt.