hvg360 loader

Magyar madárinfluenza: mi derült ki a napokban?

5 perc

2006.02.17. 09:24

"Sajnos megérkezett a madárinfluenza" - nyilatkozta tegnapelőtt Gyurcsány Ferenc. A hvg.hu összegyűjtötte az elmúlt napok betegséggel kapcsolatos híreit. Járvány még nincs.

Február 14., kedd

© AP
Elhullott vadkacsát találtak a fővárosban a pesti Duna-parton, de a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közlése szerint a tetem nem tartalmaz emberre is veszélyes H5N1 vírust. Az Országos Állategészségügyi Intézetben megkezdték az elhullott állat vizsgálatát, az első eredmények szerint azonban semmi nem utal arra, hogy Magyarországon megjelent volna a madárinfluenza emberre is veszélyes vírustörzse. Tíz nap múlva lehet egyértelműen megmondani, miben pusztult el az állat, a gyorstesztek eredménye pedig három-öt napon belül várható.

A minisztérium szóvivője elmondta, hogy a magyar állategészségügyi hatóságok mostantól fokozottan figyelik azokat az élőhelyeket - például a Velencei-tavat, illetve a Balatont -, ahol nagyobb létszámban megfordulnak vándormadarak, elsősorban hattyúk.
Február 15., szerda (Oldaltörés)

Tizenegy döglött hattyút szedtek össze az esztergomi Kis-Duna jégtábláiról a tűzoltóság és a gyepmesteri szolgálat munkatársai. Több elhullott tetemet is észleltek, az állatok a jégtáblák alá kerültek, ezért nem lehetett őket kiemelni. A döglött hattyúkat virológiai vizsgálatra az országos állategészségügyi intézetbe szállították, eredmény 7-10 nap múlva várható.

Magyarországra, sajnos, megérkezett a madárinfluenza - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a témában tartott rendkívüli tanácskozást követően. A kormányfő elmondta, hogy kora reggel óta tudni, hogy Magyarországon átvonuló hattyúk közül két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján olyan elhullott tetemet találtak, amelyek „a H5N-típusú vírussal voltak fertőzve”.

Gyurcsány Ferenc azt kérte: aki betegnek tűnő szárnyast vagy elhullott madarat talál, ne nyúljon hozzá, hanem hívja a 189-es kormányzati zöldszámot. Hangsúlyozta, hogy állatbetegségről van szó, nincs ok a túlzott aggodalomra.

Gráf József agrárminiszter is nyilatkozott: számítottak a betegség megjelenésére, ezért a felkészülési tervek készek vannak, azokat csak alkalmazni kell. „Teljesen urai vagyunk a helyzetnek” - mondta a miniszter.

A magyar hatóságok tájékoztatták az Európai Bizottságot, hogy a madárinfluenza-vírusának H5 típusa végzett a három hattyúval, amelyet Bács-Kiskun megyében találtak. Az elpusztult vízimadarakból vett szövetmintákat továbbították az Európai Unió weybridge-i laboratóriumába annak meghatározására, hogy a vírus emberre is veszélyes H5N1 altípusa végzett-e az állatokkal.

A magyarországi házi szárnyasokat nem érinti a betegség, kizárólag vándormadarakban mutatták ki a H5 vírustörzset – jelentette be Süth Miklós országos főállatorvos, aki elmondta azt is, hogy a tavalyi év során mintegy 11 ezer szárnyast vizsgáltak, közülük került ki az a kilenc bütykös hattyú, amelyekben kimutatták a betegséget.

Zárlatot rendelnek el a Bács-Kiskun megyei Nagybaracskán és Csátalján. A kormányfő bejelenti, hogy az ősszel elfogadott kormányzati programoknak megfelelően összeült a megyei védelmi bizottság, amely 16 órától az érintett települések három kilométeres körzetét közúton lezárja. Ott a szárnyasoktól származó termékek mozgását megtiltják, 10 kilométeres körben pedig ellenőrzik a szárnyasok és a feldolgozásukból származó termékek mozgását. A korlátozást 21-30 napig tartják fenn.

A Baromfi Terméktanács szerint a madárinfluenzával kapcsolatban az igazi veszély az, ha a valóságosnál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak néhány szórványosan elhullott vadmadár esetének, és ezt összekeverik azzal, hogy zárt telepen, biztonságos körülmények között tömegesen tenyésztenek baromfikat, amelyek nem érintkezhetnek a fertőzött madarakkal.

Határozatot fogad el kora este az Európai Bizottság a madárinfluenza magyarországi megjelenésével kapcsolatban. Ebben a bizottság megerősítette, hogy Magyarországon a hatóságok bevezetik azokat az óvintézkedéseket, amelyeket más érintett EU-tagállamokban is elrendeltek.

Eközben Batiz András kormányszóvivő Halász János fideszes politikust azzal vádolja, hogy „ma olyan ügyből próbált politikai tőkét kovácsolni, amely a világon mindenhol tabu a pártpolitika számára. A madárinfluenza elleni védekezés ugyanis közös ügy, abban a legapróbb tévedés, csúsztatás, vagy szándékos zavarkeltés alkalmas az emberek megrémítésére”. Fidesz frakció szóvivője korábban azt mondta, hogy kormányzat nem tett semmiféle óvintézkedést a madárinfluenza ellen.

Magyarország az Európai Unió úgynevezett Állandó Állategészségügyi és Élelmiszerlánc Bizottságának brüsszeli ülésén is bejelentette, hogy a madárinfluenza gyanúja erősödött meg Bács-Kiskun megyében talált, elpusztult hattyúk esetében.

Németország – Magyarországhoz hasonlóan – elsősorban állategészségügyi kérdésként kezeli a madárinfluenzát jelen pillanatban - nyilatkozza Rácz Jenő egészségügyi miniszter este, egynapos berlini tárgyalásai után, amelyeket még jóval a madárinfluenza európai elterjedése előtt vettek tervbe.

Február 16., csütörtök (Oldaltörés)

Nem madárinfluenza miatt pusztultak el az Esztergomnál szerdán talált hattyúk az elsődleges vizsgálatok szerint - jelenti be a miniszterelnök miután látogatást tett az Országos Állategészségügyi Intézetben. A miniszterelnök megtekinti a tetemek boncolását. A madarak pusztulást egy bakteriális bélfertőzés okozta.

Az Európai Unió úgy döntött: elfogadja azt a magyar javaslatot, hogy ebben az évben folytatódjon a szárnyasok vizsgálata. Magyarországon tavaly 11 ezer madarat vizsgáltak, ez a szám az idén több mint 30 ezer lesz. Gyurcsány Ferenc megerősítette: az Európai Unió a vizsgálati költségek felét, mintegy 109 ezer eurót (27 millió forint) megtéríti Magyarországnak.

Nagybaracskán reggel óta tíz hatósági állatorvos vizsgálja, nincsenek-e madárinfluenzában megbetegedett háziszárnyasok, de eddig egyetlen gyanús esetet sem találtak. Csütörtök reggel óta a település közel ezer háztartását járta végig a tíz állatorvos, akik a háziszárnyasok megvizsgálása mellett az állattartókat is tájékoztatták a helyzetről és a teendőkről – mondta el Nagybaracska polgármestere.

Két elhullott hattyú tetemét halászták ki a Duna Esztergommal szemben fekvő partján, csütörtökön reggel a szlovákiai Párkánynál. Szlovákiában az első gyanús madártetemet szerdán találták meg: a hattyú szemtanúk szeme láttára, a „derült égből” hullott alá egy pozsonyi lakótelepen. Ezt követően rendkívüli járványmegelőző intézkedésekről rendelkeztek.

A kormányszóvivő közleményében hangsúlyozza, hogy a Nagybaracskán és Csátalján talált, elhullott hattyúkról tegnap reggelre sikerült biztonsággal megállapítani, hogy halálukat a madárinfluenza okozta. „A kormánya leghatározottabban visszautasít minden olyan – légből kapott újsághírekre alapozott – feltevést, miszerint nem a megfelelő időben tájékoztatta volna a magyar embereket a madárinfluenza jelenlétéről.”

A Duna Dráva Nemzeti Parkban két hattyútetemet találtak a terület közelében fekvő Dávod település határában. A mintákat Budapestre, az Országos Állategészségügyi Intézetbe, a nemzeti referencia laboratóriumba küldték.

Február 17., péntek (Oldaltörés)

Tolna megyében ugyan nem találtak beteg, illetve elhullott madártetemet, de az ellenőrző intézkedések Báta településre is kiterjednek. Azért van szükség a háziszárnyasokra vonatkozó intézkedések szigorítására, mert a Bács-Kiskun megyében elrendelt zárlat tíz kilométeres körzetébe Báta is beletartozik.

Az elzárás mellett tilos a baromfit és más fogságban tartott madarat ki- és beszállítani, baromfit piacon árulni, tilos az alom, trágya, fertőzés terjesztésére alkalmas eszközök ki- és beszállítása, nem ellenőrzött baromfitermékek kiszállítása, valamint tilos a vadon élő madarakra vadászni is.


Kapcsolódó cikkek

Vízimadarak hordozhatják a madárinfluenza vírust

2006.02.16. 15:073 perc

Néhány galambfajban, ragadozó madárban, illetve énekesmadárban is kimutatták már a madárinfluenza vírusát, de ezek elszigetelt, egyszeri esetek voltak, igazából a vízimadarak érintettek a kórban, amely emberről emberre nem terjed, és amelynek vírusait a sütés, főzés feltétlenül elpusztítja - tájékoztatott Karcza Zsolt, a Madárgyűrűzési Központ vezetője.

Madárinfluenza: kacsa lenne a hazai megjelenés?

2006.02.15. 12:292 perc

Magyarországon döglött hattyúkat találtak, Ausztriában már azonosították a H5N1 vírust, a svédek és norvégok a szárnyasok zárt helyen történő tartásáról rendelkeztek, Irakban pedig madárinfluenza-riadó van.

Orosz és román madárinfluenza-félelmek

2006.02.13. 18:471 perc

A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1-es vírusát mutatták ki Oroszország déli részén, a Fekete- és a Kaszpi-tenger térségében vadon élő hattyúk és kacsák szervezetében - közölte a moszkvai mezőgazdasági minisztérium. Közben a román hatóságok vesztegzár alá készülnek vonni a Konstanca megyei Topraisar települést a bolgár határ közelében.

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

belpolitika
2025.01.08. 08:307 perc

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.

Új főigazgatót kapott az Orbán Balázs felügyelte Magyar Külügyi Intézet

üzlet
2024.12.12. 11:152 perc

Nyáron nem alaptalanul pletykálták, hogy a 25 éves Molnár Dorina kerül az intézet operatív vezetői posztjára.

Bloomberg-kommentár: Trumpék Orbán mintájára akarják ellenőrizni a felsőoktatást

lapszemle
2024.12.23. 06:343 perc

Első kampánya során Trump közölte: szereti azokat, akik nem tanultak. És az embereivel együtt most szakmányban kívánja növelni a számukat – figyelmeztet a Bloomberg.

100-ból 6 felnőttnél fals eredményt mutathat az otthoni vérnyomásmérő

instant tudomány
2024.12.13. 05:151 perc

Az otthoni vérnyomásmérést rosszul is el lehet végezni, és ennek következményei lehetnek.

Nemzetközi lapszemle: Nyugaton összeomlott a jobbközép, a mérsékeltek a populista demagógokat utánozzák

lapszemle
2024.12.28. 09:0011 perc

A folyamatot gyorsítja például Elon Musk, aki az X-en radikalizálja a jobboldali tábort.

Cserhalmi György: Nincs már időnk nevetni

kultúra
2024.12.11. 09:0016 perc

Nagy szerepek, nagy piálások, nagy betegség és nagy csalódás a közéletben. Nem lehet mindennap meghalni címmel jelent meg beszélgetőkönyv Cserhalmi Györggyel, ennek apropóján kérdeztük a Kossuth-díjas színész-rendezőt. Mit gondol Vidnyánszky Attiláról? Miért tagja a botrányos székfoglalója után még mindig az MMA-nak? Mit gondol az 1989-ben általa elmondott ellenzéki 12 pont utóéletéről? Interjú.