Élet a bombák után

Sokakban azonnal feltámadt a félelem, hogy a merényletek miatt az emberek túlnyomó többsége a muszlimok ellen fordul. A legkülönbözőbb angliai közösségek együtt ítélték el a támadást, hiszen a bombák nem tettek különbséget bőrszín, vallás, férfi és nő között, és az áldozatok között ártatlan muszlimok is akadtak. A merénylet után pontosan egy héttel tartott kétperces gyászszünet alatt a különböző vallású és bőrszínű emberek együtt emlékeztek meg az áldozatokról, és az üzenetük egyértelmű volt: a terroristákat el kell szigetelni, és nem szabad megengedni, hogy az iszlám mögé bújjanak. De azért a kétperces gyász feltehetően csak rövid időre hozott megkönnyebbülést. Sokan nem tudnak majd megbirkózni e förtelmes tett következményeivel, például mert még nincs, akit személyesen felelősségre lehet vonni érte.

A közösségi kapcsolatoknak semmi esetre sem tett jót a merénylet. A londoni rendőrkapitány megfogalmazása szerint a terroristákat nem a rendőrség, csakis a helyi közösségek győzhetik le, a helyi lakosoknak kell a rendőrség helyett is látniuk és hallaniuk. Az emberek máris gyanakvóbban néznek szomszédaikra, különösen ha azok muszlimok. Sokan megdöbbenve fogadták a hírt, hogy a terroristák közöttük éltek, esetleg a szomszédságukban. Mostantól már minden apró-cseprő dolog fel fogja kelteni a gyanújukat. Az éberség nem elítélendő, ha ezzel is el tudjuk kerülni, hogy megismétlődjön az az esemény, amit mostantól - a New York-i 9/11 és a madridi 3/11 mintájára - már csak 7/7-ként emlegetünk. Bizonyos határokat azonban nem szabad átlépni. Mostantól olyan világban élünk Angliában is, ahol sűrűbbek és szigorúbbak lesznek a biztonsági ellenőrzések. A gyanakvás oda vezethet, hogy ártatlan embereket fognak merényletek kitervelésével megvádolni. Elszaporodnak azok a törvények, amelyek a polgárok jogait feláldozzák a közbiztonság érdekében. Ezzel a dilemmával egyetlen kormány sem tudna könnyen megbirkózni. Már a múltban is többször előfordult, hogy egyeseket vádemelés nélkül, pusztán terrorista összeesküvés gyanúja miatt őrizetben tartottak. Ezek száma most megszaporodhat.

Egyre nagyobb a nyugtalanság azokon a környékeken, ahol a terroristák éltek. Már több rasszista incidensre került sor. Egy fehér férfi például megállt az autójával az egyik robbantó apjának sülthal-árusító boltja előtt, és csúf káromkodások közepette ennyit mondott: "Ez a bolt is nemsokára porig ég." Rasszista graffittik tűnnek fel a falakon, és az emberek az autókból ocsmányságokat kiáltoznak, ha egy mecset előtt haladnak el. Attól is tartani lehet, hogy a szélsőjobboldali csoportok megpróbálják kihasználni a növekvő feszültséget. A politikusoknak nem csupán a biztonsági intézkedéseket kell számba venniük, feltehetően átértékelik a multikulturális társadalmunkat eddig irányító politikai hozzáállásukat is. A bírálók szerint a multikulturalizmus hatása ugyanis pont az ellenkezője a kívánatosnak: nem közelebb hozza egymáshoz a közösségeket, hanem éppen megosztja őket. A kormány valószínűleg megnyirbálja például a szólásszabadságot, arra hivatkozva, hogy a szélsőségeseknek mindeddig ez tette lehetővé a nyílt gyűlöletre uszítást.

Alig néhány éve Anglia északi részén ádáz faji zavargások törtek ki. A Leedshez igen közeli Bradfordban az erőszak az utcákra is kicsapott. A fehér és az ázsiai fiatalok utcai harcokkal vezették le a felgyülemlett keserűséget. Nem kizárt, hogy a négy fiatal terrorista is hallott erről az esetről, őket is érintették a zavargások. Nem szabad hagyni, hogy ott, ahol ilyen sokféle ember él együtt, gyökeret eresszen a gyűlölködés.

Létfontosságú az oktatás szerepe. Ha már gyermekkorban következetesen arra neveljük a fiatalokat, hogy ebben a multikulturális társadalomban az együttélés pozitív oldalait keressék, és ha megtanítjuk őket, hogy ne mások gondolkozzanak helyettük, akkor a radikális szélsőségesek sem fogják ilyen könnyen a befolyásuk alá vonni őket. A jövendő generációk számára csak így van remény.

Nagy-Britannia jó ideig nem fogja még feldolgozni a londoni szörnyűséget. Az IRA sorozatos bombamerényletei óta semmi ehhez fogható nem esett meg ezzel az országgal. És az egymás mellett élő kultúrák közötti bizalom helyreállítása hosszadalmas, sok munkával járó folyamat lesz.

DIANNE HARPER

(A szerző londoni újságíró)