Centrum: jelöltállítás ejtőernyősök nélkül

1 perc

2005.09.23. 15:26

A Centrum párt kampánystratégiájában deklarálta, hogy nem dob „ejtőernyős” pártkatonákat az egyéni körzetekbe, hanem a helybeli erőkre támaszkodva próbál meg mandátumhoz jutni.

Ez már csak azért sem lesz egyszerű, mert nemcsak a választásra való felkészülés folyik pártban, hanem a megyei szervezetek fölállítása is. Ezzel együtt is bizakodó Kanalas János elnökségi tag, aki a hvg.hu-nak elmondta: „a program első harmadának lezárása után, áttekintve az eddig elvégzett munkát, az eredmény tetszetősebb, mint vártuk”.

A Centrum ezres taglétszáma az elmúlt néhány hónapban egyharmaddal gyarapodott, s ami ennél is fontosabb Kanalas szerint, a pártoló tagok és a szimpatizánsok számának növekedése. A párt kilenc megyét már kipipálhatott, mert mindegyikben állított egyéni jelöltetet, mégpedig a helyi közösségben megbecsült személyt. Legtöbbjük már kipróbálta erejét az önkormányzatokban, többségük értelmiségi foglalkozású, orvos, jogász, közgazdász, cégvezetők, tanárok, agrárszakember.

A Centrum megvárja, amíg az államfő megjelöli a választások időpontját, és akkor indítja kampányát. Programjukról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy „más lesz, mint amit a választópolgár az úgynevezett rendszerváltó pártoktól megszokott”. Arra alapoznak, mondta Kanalas, hogy a napi botránypolitizálástól elfordult emberek felismerik azt, hogy „a Centrum a civilek pártja”. Ezért igazából nem gondolnak arra, hogy politikai szövetséget kössenek más politikai erőkkel, inkább a civil szervezetekkel szeretnének együttműködni. Kanalas szerint persze előfordulhat olyan helyzet, hogy - a Fideszt és az MSZP-t, valamint a szélsőséges erőket kivéve - nem zárkóznak el tárgyalásoktól politikai pártokkal, feltéve, ha azok elfogadják a Centrum programját, és egyenrangú félként tekintik őket

Kanalas arra számít, hogy a Centrum legalább akkora meglepetést okoz jövő tavasszal, mint tette azt 2002-ben, és a Kupa Mihály vezette országos listája simán átlépi a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

Mohai V. Lajos