A munkanélkülivé vált bányászok 800 milliót kapnak

1 perc

2005.09.01. 12:06

A költségvetés összesen 800 millió forintos támogatást nyújt az állásukat vesztett bányászok megélhetésére – jelentette be Juhász Gábor államtitkár Bátonyterenyén.

Bányabezárás 2000-ben.
Azóta is fogyatkoznak
© Túry Gergely
A munkaügyi tárca és a szakszervezetek megállapodása alapján a kormány a Villamos, Bányaipari és Közüzemi dolgozók Önsegélyező Pénztára, illetve a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete Önsegélyező Pénztára működéséhez összesen 225 millió forint támogatást nyújt 2008 végéig, az ágazatot érintő létszámcsökkenéssel kapcsolatos igények fedezetére pedig további 575 millió forintot ad 2005-ben – közölte a Belügyminisztérium államtitkára csütörtökön az 55. Országos Bányásznap központi ünnepségén. A politikus hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban több mint 4 ezer bányász vesztette el az állását és ma már mindössze 3300-an dolgoznak bányászként országszerte.