A Discovery két űrhajósa már szereli az űrállomás új giroszkópját

2 perc

2005.08.01. 12:08

Megkezdte 48 órán belül második külső űrszerelési munkáját a nyílt világűrben a Nemzetközi Űrállomáson a múlt héten kikötött Discovery amerikai űrrepülőgép hétfős legénysége közül két asztronauta – jelentette a houstoni amerikai és a koroljovi orosz irányítóközpont.

Nogucsi Szoicsi és Stephen Robinson
munkába menet. Könnyed kis űrséta hat
órán át
© NASA/AP
A japán Nogucsi Szoicsi és az amerikai Stephen Robinson közép-európai idő szerint nem sokkal délelőtt tizenegy óra előtt lépett ki a kozmoszba, félórás késéssel az eredeti időponthoz képest. Hatórás világűrben tartózkodásuk alatt egyebek mellett kicserélik az űrállomás egyik 3 éve meghibásodott, 300 kilogramm tömegű giroszkópját. Ezek a szerkezetek az ISS pályahelyzetét stabilizálják.

Jelenleg az űrállomást a három másik giroszkóp és a Zvezda orosz modul segítségével tartják helyes irányban, amire a napelemek megfelelő működéséhez, illetve fotó- és videofelvételek készítésére van szükség.

Közben a NASA egyik illetékese közölte, hogy vasárnap megkísérelték megállapítani, hogy az űrrepülőgép hasán a hővédő csempék közötti tömítésen anyagfelesleg miatt keletkezett két kidudorodás jelent-e kockázatot a Discoverynek a légkörbe való visszatérésekor. Amennyiben a probléma megoldásán dolgozó két mérnökcsoport erre a következtetésre jut, a NASA felkéri a Discovery egyik űrhajósát a hiba kijavítására – mondta Paul Hills, a houstoni irányító központ repülésirányítója. A döntést hétfőn hozzák meg, amikor a NASA felállítja az űrrepülőgép hővédő pajzsára vonatkozó diagnózisát.

Kozmikus szerelés. A legdrágább
kézimunka
© NASA/AP
Wayne Hale, az űrrepülőgép-program helyettes vezetője szombaton közölte, hogy a fényképek, a videofelvételek és a beszkennelt adatok elemzése arra enged következtetni, hogy a keddi felszálláskor a külső üzemanyagtartályról leszakadt szigetelőhab- vagy jégdarabok nem okoztak jelentős károkat a hővédő pajzs 90 százalékán, azaz gyakorlatilag az összes csempén. Hale bizakodóan nyilatkozott az űrrepülőgép szárnyainak szélén és az orrán elhelyezett megerősített szénpanelek állapotáról is, amelyek feltehetően szintén alkalmasak az augusztus 8-ra tervezett visszatéréshez. A gondot a két kisebb dudor jelenti, amely Paul Hill szerint 20 ezer kilométer/órás sebességénél a légkörbe visszatérve rendkívüli felmelegedést okozhatnak. „Az ilyen kidudorodások a szabványok szerint nem haladhatják meg a 0,6 centimétert” – tette hozzá.