Terroristagyanú miatt visszafordítottak egy repülőgépet
Visszafordult az Atlanti-óceán felett szerda este a British Airways New Yorkba tartó járata, miután az amerikai hatóságok közölték, hogy az egyik utas neve szerepel a terroristagyanús személyek nyilvántartásában.
Az amerikai terrorellenes hatóságok a külföldről amerikai repülőterekre tartó legtöbb légitársaságtól a leszállási engedély fejében megkövetelik, hogy minden egyes járat mindegyik utasáról részletes információval szolgáljanak.
Tavaly ősszel komoly vihart kavart, hogy a United Airlines Londonból Washingtonba tartó egyik járatát az amerikai légi biztonsági hatóságok az északkeleti Maine államban, Washingtontól csaknem ezer kilométerre leszállásra utasították, mert a gépen utazott Cat Stevens, a Londonban élő egykori neves popénekes és dalszerző. Stevenst, aki 1977-ben áttért az iszlám vallásra, és nevét Yusuf Islamra változtatta, ki is toloncolták az Egyesült Államokból.
Mint a szeptemberi incidens után kiderült, Islam neve már előző, májusi amerikai látogatása után felkerült az FBI figyelőlistájára. Az amerikai kormány illetékese a diplomáciai szintre hágó eset után azt mondta: az énekest azért toloncolták vissza Nagy-Britanniába, mert felvetődött az az aggály, hogy "tevékenysége kapcsolódhat a terrorizmushoz". Az ügyben a felháborodás láttán megszólalt Colin Powell amerikai külügyminiszter is, megígérve, hogy "felülvizsgálják" Islam nyilvántartását.