Még idén hazajön Irakból az utolsó magyar katona
A kormány szerdai ülésén tisztázódott a magyar katonák Irakból történő kivonásának időpontja; a költözés december 17-én kezdődik és év végéig be is fejeződik.
A kormány szerdai ülésén tisztázódott a magyar katonák Irakból történő kivonásának időpontja; a költözés december 17-én kezdődik és év végéig be is fejeződik.
A terv kiszivárgott elemei szerint a NATO egy tábort, "katonai akadémiát" létesít Bagdad közelében, ahova a katonai szövetség legalább 300 kiképzőt küld, s ők évente ezer iraki tisztet oktatnak.
Magyarország konzultációt folytat a NATO-val arról, hogy a mostani iraki koalíciós kontingensnél kisebb, nem harcoló, hanem felkészítő-kiképző egységet küldjön Irakba - közölte Gyurcsány Ferenc a Kossuth Rádióban sugárzott interjújában.
Magyarország 150 fős egységet küldene a NATO által tervezett iraki kiképző alakulatba - mondta Gyurcsány Ferenc a londoni The Timesnak adott interjúban. A lap szerint ezzel a kontingenssel hazánk adná az iraki hadsereg kiképzésére küldendő NATO-egység felét.
Hogy a demokratikus közösség nem tudta megfelelő formában büntetni Putyin agresszióját, összefügg azzal, hogy a Nyugat, mint olyan, már nincs többé. Hogy ez így van, abból Moszkva is kivette a részét. Ezt fejti ki cikkében az egyik legismertebb német újságíró, Gabor Steingart.
Sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. A gazdaság alakulása külön is megér egy misét.
Az üvegházhatású gázok kibocsátáscsökkentésének egyik eszköze lehet a regeneratív mezőgazdaság. Európában nincs hivatalos szabályrendszere, fő kérdésekben még a követői között sincs egyetértés.
A magyarok nélkül indult a lengyel EU-elnökség, válaszul arra, hogy Orbán Viktor a két ország kapcsolatának helyreállítása helyett az árkok mélyítésén dolgozik.
Az Európai Számvevőszék arra jutott, hogy a Bizottság nem lép fel kellő határozottsággal, amikor valamelyik kormány jogot sért. Az EU ne riadjon vissza, bármekkora feladatokkal is néz szembe, írja a Financial Times. Kenneth Rogoff, a Valutaalap egykori fő közgazdásza szerint Európa csakis szerkezeti reformok segítségével tud kikeveredni a gazdasági válságból. A moszkvai merénylet következményeiről ír az Independent és a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Guardian szerzője szerint az, ami Szíriában történt, nem azt jelenti, hogy véget ért Oroszország szerepe a Közel-Keleten. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.