Munkások ragadtak a kigyulladt alagútban
Kigyulladt egy épülőben lévő bányaalagút az észak-törökországi Kuréban és 29 munkás már nem tudott időben kimenekülni - jelentette szerdán az Anatólia hírügynökség.
Kigyulladt egy épülőben lévő bányaalagút az észak-törökországi Kuréban és 29 munkás már nem tudott időben kimenekülni - jelentette szerdán az Anatólia hírügynökség.
Sztár volt a szocializmus idején, akire politikusok hallgattak. Az ország leggazdagabb embere lett a rendszerváltás után, ám szép lassan elvesztette politikai befolyását. Demján Sándor életútja.
Ördögűzők támogatása, Jaroslaw Kaczynski fekete pénzeinek kezelése, egyebek mellett ezzekkel is vádolják Lengyelországban Marcin Romanowskit. Lengyelország gazdasági sikersztori. A lengyel kormányfő, Donald Tusk Európában sztár, otthon éppen rászámolnak. Az EU-nek el kell döntenie, hogyan viszonyul Amerikához. Irán meggyengült, de vajon mit kezd ezzel Donald Trump. Nemzetközi lapszemle.
Sajtok, almák, minőségi kolbászáru: piac és vásárlók a vásárcsarnok földszintjén. Porrá váló emberi létezés, gyászmunka, végtelen univerzum: fotográfiák a csarnok karzatán. Két olyan világ, amelyek távolabb talán már nem is lehetnének egymástól – gondolhatnánk. Pedig nehezen lehetne megfelelőbb helyet találni ennek a filozofikus, ugyanakkor nagyon személyes anyagnak. Pecsics Mária kiállítása a Ladó Galériában.
A hatalomátvétel óta adott első nyilatkozatában Abu Mohamed al-Dzsolani igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy Szíriát nem fogják ugródeszkának használni Izrael vagy bármely más ország megtámadására. Ám egyben sürgette, hogy a zsidó állam vessen véget a légitámadásoknak, és ürítse ki azokat az ütközőzónákat, amelyeket a múlt héten, az Aszad-rezsim bukása után foglalt el – számol be a Times.
A paradicsomtermesztés egyik legnagyobb kihívása, hogy kompromisszumot kell kötni az íz és a termelékenység között, ugyanis az édesebb és így jobb ízű paradicsomhoz általában alacsonyabb termésátlag tartozik.
Kifut az időből a magyar miniszterelnök, mert ha nem teljesíti az EU feltételeit, végképp lemondhat egymilliárd euró brüsszeli támogatásról. Bár ő azt bizonygatta még pár napja, hogy az ország bizonyosan megkapja ezt a pénzt, de kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben megvétózza a jövő évi közösségi költségvetést – fejti ki Sven Christian Schulz, a RadioNetzwerkDeutschland hírszolgálattól, amely tucatnyi német sajtóorgánum hálózata.