Henry Kissinger és Elie Wiesel - magas állami kitüntetés
A kitüntetéseket a hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodó Medgyessy Péter kormányfő adta át.
Kissinger megindító alkalomnak nevezte az ünnepséget. Elmondta, hogy a történelem tanulmányozójaként Magyarországot 1956-ban és utána a szabadságvágy, a bátorság és a hősiesség jelképének tekintette. Emlékezett arra, hogy éppen Budapesten járt, amikor a szovjet csapatok a rendszerváltás után kivonultak Magyarországról. "Nagyszerű volt megélni, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja lett" - jelentette ki.
Az 1923-ban Németországban született politikus 1968-ban lett Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, 1972-től 1977-ig pedig Nixon és Ford külügyminisztere is. Ő irányította amerikai részről a vietnami béketárgyalásokat, amiért Nobel-békedíjat kapott.
A kormányfő a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztjét adta át életművéért a Nobel-békedíjas írónak.
Medgyessy Péter beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország a jövőt építi, de ez csak a múlttal való szembenézéssel, emlékezéssel lehetséges. A miniszterelnök méltatásában Amerika, Európa, a zsidóság és a magyarság nagy írójának nevezte az írót, aki a szemtanú fájdalmas hitelességével mutatja be műveiben, hogy mi történt. - Minden tisztességes becsületes ember nevében köszöntjük, és kérjük, hogy segítsen nekünk emlékezni - hangoztatta Medgyessy.
Elie Wiesel magyarul kezdte beszédét, ilyet nyilvánosság előtt még soha nem tett. Meghatódottan mondott köszönetet, nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, hangsúlyozva, hogy annak milyen különös jelentése van számára. Mint mondta, mindez visszavitte gyermekéveibe, amikor úgy érezte, hogy magyar és héber nyelven egyformán jó felnőni. Édesanyjának Magyarország a civilizációt, a humanitást jelentette, és ő is otthon volt a magyar kultúrában. Utána a történelem fordulata jött. Egy magyar csendőrtiszt úgy tépte szét a magyar állampolgárságot bizonyító iratokat, hogy egy pillantást sem vetett rá, holott ők úgy érezték, hogy Magyarország meg fogja védeni őket a gonoszságtól.
Hangoztatta, harag van még benne, de gyűlölet nincs. "Nem akarom, hogy az én múltam legyen a mások jövője" - mondta. Hozzátette, hogy a mostani generációnak emlékeznie kell, de ez nem jelenti a múltba való visszalapozást.
A pillanat nagyon fontos volt az életemben - mondta a Máramaroson születettt Elie Wiesel az MTI-nek. A kérdésre, hogy megbékélt-e Magyarországgal, Elie Wiesel úgy válaszolt, hogy erre nem volt szükség, mert nem állt háborúban az országgal.
Wieselt 1944-ben deportálták a amgyar hatóságok, megjárta az auschwitz-birkenaui és buchenwaldi haláltábort. Szülei gázkamrában pusztultak el. A felszabadulás után Franciaországban telepedett le. 1956-ban érkezett az Egyesült Államokba. Életműve a holokauszttal való szembenézés számbavétele, a "hogyan történhetett meg" gyötrelmes erkölcsi kérdésével foglalkozik. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott.