Felfüggesztették a Forrás Rt. kereskedését
A Budapesti Értéktőzsde a pénteki napra felfüggesztette a Forrás Rt. részvényeinek kereskedését. Ezt maga a kibocsátó kérte.
A Budapesti Értéktőzsde a pénteki napra felfüggesztette a Forrás Rt. részvényeinek kereskedését. Ezt maga a kibocsátó kérte.
Vegyük komolyabban azt a döntést, amit a vásárlásaink során hozunk, mert túlfogyasztásunkkal is befolyásoljuk, hogy fenntarthatóbb lesz-e a világ – mondja Tom Szaky. A magyar származású üzletember célja, hogy mindent újrahasznosíthatóvá tegyen.
Hunter Biden, az amerikai elnök fia megússza a börtönt, ugyanis apja, a még regnáló prezident elnöki kegyelemben részesítette. Mekkora ziccer, hogy drogfogyasztásra hivatkozva időlegesen el lehet bliccelni az adóbevallást, jegyzi meg KAP. Előkerül természetesen Joe Biden legendás memóriája is, valamint kiderül, miféle Hunter Biden-hunter kerül az FBI élére.
Már csak a kormányközeli kutatók mérik a Fideszt előbbre, mint a Tiszát. A francia lap szerint bajban lehet a miniszterelnök.
Eldurvul a közbeszéd, összeomlik a közmegegyezés, veszélybe kerül a demokrácia amennyiben nem szabályozzák a jelenleginél jobban a digitális médiát, írja a Guardian szerkesztőségi cikke. Grúzia autoriter irányba sodródik, ám a nyugat nem tesz eleget, hogy ne így legyen, írja a Foreign Affairs. Az elnyomás hosszú lidércnyomása várhat a megszállt ukrán területekre, fogalmaz cikkében a Financial Times. A lap egy másik cikke szerint jelentősen átalakultak az erőviszonyok a Közel-Keleten, Irán évtizedek óta nem tűnt ennyire sebezhetőnek. Két neves amerikai jogász szerint a Kongresszus meg tudná akadályozni, hogy Donald Trump hivatalba léphessen. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Bár egyelőre megkegyelmeztek a magyar gazdaságnak a hitelminősítők, a forint aligha kap erőre a következő hónapokban.