Közel félmilliárd dollárt hozott eddig Gibson filmje
A Krisztus szenvedését bemutatni hivatott Passió már az észak-amerikai piacon kívül is százmillió dollárt meghaladó bevételt hozott a készítőknek.
A Krisztus szenvedését bemutatni hivatott Passió már az észak-amerikai piacon kívül is százmillió dollárt meghaladó bevételt hozott a készítőknek.
Sztár volt a szocializmus idején, akire politikusok hallgattak. Az ország leggazdagabb embere lett a rendszerváltás után, ám szép lassan elvesztette politikai befolyását. Demján Sándor életútja.
Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világ körüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne. Fábrynak – gondolhatja – több jár, hiszen ő a liberális akolt hagyta ott a Fideszért, és saját hitelét adta be a Fidesz Zrt.-be, azt, ami más NER-celebnek soha nem volt.
Csáki Judit színikritikus kötetében sorjáznak a történetek a színészlegenda pályafutásáról.
Bár egyelőre megkegyelmeztek a magyar gazdaságnak a hitelminősítők, a forint aligha kap erőre a következő hónapokban.
Ethan Mollick, a Wharton Egyetem tanára az MI egyik legjelentősebb és legprovokatívabb értelmezőjeként azt vizsgálja, hogyan változtathatják meg a világunkat ezek az újfajta gondolkodáshoz használható eszközök. Átfogó és optimista könyvében aktuális példákon keresztül mutatja be az üzleti életet és az oktatást alapjaiban átalakító hatásukat. Arra buzdít, hogy munkatársként, társtanárként és coachként tekintsünk a mesterséges intelligenciára, és meggyőző érvekkel támasztja alá, miért elengedhetetlen a gépekkel való együttműködés képességének elsajátítása. Szemléletmódját követve átláthatjuk az MI-ben rejlő aktuális lehetőségeket, hogy adottságait egy jobb emberi jövő megteremtésére használjuk fel. A HVG Könyvek által kiadott műből több részletet is közlünk a következőkben.