A négynapos autópálya-matrica péntektől kapható
Szabaddemokrata kezdeményezésre bevezetik a négynapos autópálya matricát, elsősorban azokra gondolva, akik egy-egy hétvégét kívánnak eltölteni pihenéssel, távol az otthonuktól.
Szabaddemokrata kezdeményezésre bevezetik a négynapos autópálya matricát, elsősorban azokra gondolva, akik egy-egy hétvégét kívánnak eltölteni pihenéssel, távol az otthonuktól.
A CECZ Logistic Park Kft. a gödi Samsung gyár fontos partnere.
A hatalomátvétel óta adott első nyilatkozatában Abu Mohamed al-Dzsolani igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy Szíriát nem fogják ugródeszkának használni Izrael vagy bármely más ország megtámadására. Ám egyben sürgette, hogy a zsidó állam vessen véget a légitámadásoknak, és ürítse ki azokat az ütközőzónákat, amelyeket a múlt héten, az Aszad-rezsim bukása után foglalt el – számol be a Times.
Nem egy „hiperaktivitási járvány” okozta az ADHD-val diagnosztizáltak számának megugrását, hanem tudományos és társadalmi tényezők – állítja egy svéd kutató.
A szlovák elnök és kormányfő már jó ideje nem eszik egymás tenyeréből, de újabban már nyilvánosan kritizálják egymást, és ez visszahat a demokráciára. Így vélekedik Ketrin Jochecová, a portál munkatársa, aki tavaly, a soros cseh uniós elnökség alatt még a prágai belügyi tárca szóvivője, egyben a Global Policy Research Group munkatársa volt.
A Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) nemrég tette közzé 2024-es globális felmérésének eredményeit, amely a művészeti kritika területén dolgozók helyzetét vizsgálta. A kutatás célja az volt, hogy átfogó képet nyújtson a szakmában dolgozók demográfiai összetételéről, munkakörülményeiről, fizetési struktúráiról, valamint szakmai motivációiról. A világ 59 országából érkezett válaszok betekintést nyújtanak a szakma globális kihívásaiba és lehetőségeibe. Ugyan a válaszadók arányában a magyar részvétel kimutathatatlanul alacsony, de a globális felmérés számai így is sejtetik, hogy jelentős szakadék tátong a nyugat-európai és észak-amerikai válaszadók helyzete, valamint a hazai körülmények között.
Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.