Világ hvg.hu 2025. május. 09. 20:50

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

A balesetben nem sérült meg senki, a pilóta nem tudta megmagyarázni a hibát. 

Egy repülőgép megszakította a felszállást a gatwicki kifutópályán, miután a másodpilóta összekeverte a jobb és a bal kezét – állapították meg a nyomozók egy tavaly júniusi baleset után. 

A brit Légi Baleseteket Vizsgáló Részleg (AAIB) szerint a hiba következtében a repülőgép fékjei kigyulladtak. A baleset a British Airways kanadai Vancouverbe tartó járatát érintette, és azt eredményezte, hogy a repülőtéren 50 percig le kellett zárni a kifutópályákat, emiatt 23 járat indulását törölték – írja a BBC.  

A British Airways szóvivője elmondta, hogy a pilóták biztonságosan megállították a repülőgépet és nem sérült meg senki a 13 fős személyzet és a 334 utas közül. A London Gatwick repülőtér nem kommentálta az esetet. 

A nyomozók szerint a másodpilóta nem szándékosan balra fordított egy kart, amikor azt eredetileg jobbra kellett volna mozgatnia, ezután gyulladt ki a jobb futómű. A Boeing 777-es repülőgép egy kicsivel a kifutópálya vége előtt ált meg, a repülőtér tűzoltó személyzete perceken belül megérkezett és eloltotta a keletkezett tüzet. 

Az AAIB vizsgálata szerint a több mint hatezer órányi repülési tapasztalattal rendelkező másodpilóta maga is meglepődött a saját hibáján, nem tudta megmagyarázni annak okát.  

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Elaine Thompson / AP.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2025. május. 21. 16:53

Magyar Péter a békések ligájával válaszol a Harcosok klubjára, miközben a Fidesz rajongói és üzenetei vészesen fogynak

Láthatóan mindenkinek, még saját lányának is fel kellett vonulnia Orbán Viktor agresszív hangulatú show-ján a hétvégén. Ezúttal a Fideszhez kötődik a háborús narratíva, míg a budapesti balhékból szándékosan kimaradó Tisza Pártnak sikerülhet megszólítania a békére vágyókat. Mi az alapvető különbség a Békemenet közönségéből formált kommenthadsereg és Magyar Péter facebookozó hívei között?