A holland férfi 39 éves volt, ő a nyolcadik áldozata a balesetnek. A jacht roncsait próbálták kiemelni a mélyből.
Tavaly augusztusban a brit zászló alatt közlekedő, több mint ötven méter hosszú Bayesian nevű szuperjacht egy heves viharban elsüllyedt. 22 utast és személyzetet szállított, és Porticello kikötőjénél, Palermo közelében horgonyzott, amikor a baleset megtörtént. A fedélzeten volt Mike Lynch brit techvállalkozó, aki négy másik áldozattal együtt megfulladt, 18 éves lánya pedig egy tőlük távolabbi kabinban halt meg. A baleset után néhány órával a hatóságok megtalálták a kanadai-antiguai fedélzeti szakács, Recaldo Thomas holttestét is a roncs közelében.
A baleset meglehetősen furcsa körülményeiről és hátteréről, egy esetleges kémszálról és ezzel véletlenül egybevágó másik balesetről ebben a cikkben írtunk bővebben:
A jachttal együtt ötven méter mélyre, a víz alá került néhány széf, bennük két merevlemezzel, azokon több nyugati ország titkosszolgálataihoz köthető minősített adatok tömkelegével. A szicíliai polgári védelmi szervezet ezért megerősítette a roncs védelmét a katasztrófa után, mert tartottak az ékszerekre pályázó tolvajoktól és a kevésbé baráti államok kéretlen érdeklődésétől.
Néhány nappal ezelőtt a hatóságok megkezdték a jacht roncsainak kiemelését. A folyamat során életét vesztette egy 39 éves holland búvár, Robcornelis Maria Huijben Uiben – írja a Corriere Della Sera olasz portál.
A búvár az akciót irányító Tmc Marine cégnek dolgozott, és rosszul lett merülés közben. A műveletben részt vevő hajók fedélzetén volt egészségügyi személyzet, de hiába próbálták újraéleszteni a búvárt. A holttest vizsgálata után a rendőrség megállapította, hogy a férfi nem szenvedett égési vagy egyéb sérüléseket.
Nyitókép: a Bayesian, amely egy viharban a szicílai Palermo környékén 2024. augusztus 19-én hajnalban elsüllyedt. Forrás: MTI / EPA / Perini Navy Press Office.
