Világ HVG 2025. április. 06. 17:42

Tüntet a francia szélsőjobb, Le Pen szerint „Franciaország léte a tét”

Marine Le Pen békés harcot ígért.

Több ezres tüntetést hozott össze vasárnapra a Marine Le Pen vezette szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés azt követően, hogy Le Pent a bíróság bűnösnek mondta ki, amiért pártja 2004 és 2016 között az Európai Parlamentet megkárosítva a párt alkalmazottjait fizette ki részben az EP pénzéből. Az első fokon eljáró bíró négy év börtönre ítélte Le Pent, valamint öt évre tiltotta el őt azonnal attól, hogy választáson indulhasson el.

A Sky News tudósítása szerint Le Pen a vasárnapi tüntetésen arról beszélt, hogy „harcolnunk kell azokkal, akik minden lépésünket elgáncsolnák”, majd kiemelte:

„Franciaország léte a tét”.

A szélsőjobboldali vezető kiemelte: nem fogja elismerni a bűncselekményt. Arról beszélt, hogy „a mi küzdelmünk békés és demokratikus lesz”, példaképeként pedig beszédében többször is Martin Luther Kinget hozta, hiszen „ma a francia polgári jogok forognak kockán”. Le Pen beígérte, hogy „minden lehetséges jogi eszközt fel fogunk használni azért, hogy elindulhassunk a következő elnökválasztáson, így véget vethessünk azon erőfeszítéseknek, melyek Franciaország demokratikus rendjét számolnák fel”.

A Le Pen-ügyről itt írtunk bővebben.

Elnökjelölt talán nem lesz az elítélt Le Pen, de bosszúja még nagyobb káoszba lökheti a francia belpolitikát

Óriási politikai vihart kavar Franciaországban, hogy a sikkasztásért elítélt Marine Le Pen valószínűleg nem indulhat a 2027-es elnökválasztáson. A globális szélsőjobb máris baloldali beavatkozással vádolta a bíróságot.

Hirdetés
hvg360 Köves Margit 2025. május. 24. 19:52

Ha nincs a megszállott tudós, Kőrösi Csoma Sándor, nem lenne magyar hercegné Kis-Tibetben

Évtizedekig tartó vándorútján India északi csücskében, a Kis-Tibetként is emlegetett Ladakban írta egyik főművét, a tibeti-angol szótárt Kőrösi Csoma Sándor. Zangla akkori királya adott neki szállást palotája egyik kis szobájában, amely romjaiból a Csoma Szobája Alapítvány kezdeményezése nyomán épült újjá. A projekt egyik résztvevője Fehér Anna, aki mesébe illő módon találkozott Zangla hercegével, Stanzin Namgaillal. Tavaly összeházasodtak, így lett hercegné. A kis zanglai királyság India függetlenné válása óta hivatalosan már nem létezik, de a helyiek tisztelik a történelmi családot, így annak továbbra is vannak “uralkodói teendői”. Szeretettel Indiából sorozatunk szerzője Dardzsilingban, a Kőrösi Csoma Sándor sírjánál tartott megemlékezésen találkozott Fehér Annával.