Parászka Boróka
Szerzőnk Parászka Boróka

Negyven civilszervezet hirdetett közös demonstrációt Bukarestben egy héttel azután, hogy szélsőjobboldali tüntetők csaptak össze a csendőrséggel a román fővárosban. A tüntetők között szélsőjobboldali aktivisták is feltűntek, a rendőrség atrocitásoktól tart.

Bukaresti és vidéki városokból is várják a tüntetőket román civilszervezetek, hogy az ország Uniós tagsága mellett és a szélsőjobboldali erők valamint az orosz befolyás ellen demonstráljanak március 15-én. Az akcióra azután kerül sor, hogy szélsőséges szervezetek hetente szerveztek tüntetéseket és tömegrendezvényeket Románia szerte a tavalyi felfüggesztett államelnökválasztás után. A március 15. tüntetés kezdetekor körülbelül kétezren vonultak fel, de folyamatosan érkeznek a csatlakozók.

Az Európa-párti demonstráción a külföldön élő és a moldovai románok is képviseltetik magukat. A szervezők úgy fogalmaztak: egyértelművé kell tenni, hogy Románia szolidáris Ukrajnával, és nemet mond az orosz terjeszkedésnek.

Ismert közéleti és kulturális szereplők is csatlakoztak az EuroManifest című kezdeményezéshez. Andrei Dimitriu, a George Enescu nemzeti filharmonikus zenekar korábbi igazgatója úgy fogalmazott: ha nem lesz elég erős az európai szolidaritás Ukrajna mellett, és felerősödnek az úgynezett szuverenista szólamok, a saját nemzet kultúránkat is veszélybe kerül.

A hotnews.ro portál beszámolója szerint a résztvevők Putyin-ellenes jelszavakkal vonulnak, a szélsőséges, magyarellenes vasgárda ellen is tiltakoznak, több LMBTQ közösséget képviselő szervezet is jelen van.

Hirdetés
Címkék
Élet+Stílus HVG 2025. április. 23. 15:01

Kösz, jól: Végbéltünetek, amelyekkel orvoshoz kell menni – akkor is, ha tabuként kezeljük

Miért nem beszél senki a proktológiáról? Mire kell figyelni anális szex közben? Hogyan kezelték Napóleon aranyerét? Milyen tünetekkel érdemes felkeresni egy szakorvost? Mi történik egy vizsgálaton? Hogyan lesz valakiből proktológus, miért választja ezt a területet egy orvos? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.