Világ hvg.hu 2025. február. 04. 18:30

Tíz halottja is lehet a svédországi iskolai lövöldözésnek

Örebróban több embert lelőttek egy felnőttképzési központban kedden, az áldozatok azonosítása még folyamatban van.

Lövöldözés volt egy örebrói felnőttképzéssel foglalkozó iskolában kedden, a támadás következtében körülbelül 10 ember vesztette életét – írta meg a Guardian az illetékes hatóságok tájékoztatása alapján.

Az egyelőre nem világos, miért csak hozzávetőleges számot közölt Örebró rendőrfőkapitánya, de a helyi média szerint még folyamatban van az áldozatok azonosítása, akikről eddig semmilyen részletet nem hoztak nyilvánosságra.

A helyi kórház szóvivője közölte, hogy öt beteg érkezett hozzájuk, egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett, míg négyen műtétre szorultak. Utóbbiak közül ketten már túl vannak az operáción és stabil az állapotuk, míg egy másik áldozatról azt mondták, hogy életveszélyes az állapota.

Este a svéd miniszterelnök is sajtótájékoztatót tartott, amelyben elmondta, hogy a keddi eset Svédország történetének legsúlyosabb lövöldözése. Majd kifejtette, hogy jelenleg nincs további veszély az iskolánál.

Míg az igazságügyi miniszter kijelentette, hogy az elkövető is meghalt, amit azóta a rendőrség is megerősített. A hatóságok az ország több pontján is razziát tartottak, ami alapján úgy vélik, hogy nem volt társa a támadónak, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy miért nyithatott tüzet.

örebro svédország iskolai lövöldözés
Jonathan NACKSTRAND / AFP

Délután még csak arról szóltak a hírek, hogy öt embert lőttek meg. A lövöldözés a jelentések szerint olyan területen történt, ahol több iskola található, gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

A Stockholmtól mintegy 200 kilométerre fekvő városban lévő Campus Risbergska nevű oktatási központ 20 éven felülieknek kínál általános és középiskolai tanfolyamokat, továbbá svéd nyelvi kurzusokat bevándorlók számára, illetve szakképzéseket és egyéb programokat értelmi fogyatékkal élőknek.

Svédország, Örebro – iskolai lövöldözés
Jonathan NACKSTRAND / AFP
Hirdetés