Világ hvg.hu/MTI 2018. szeptember. 21. 13:57

Bűnvádi eljárás indult a román csendőrség vezetői ellen a bukaresti erőszakos tüntetés miatt

Összesen csaknem 800 tüntető tett feljelentést a hatóság ellen, akik fizikai bántalmazás vagy a tömegbe fújt könnygáz miatt panaszkodtak.

Bűnvádi eljárás indult a román csendőrség vezetői ellen, amiért az augusztus 10-i bukaresti kormányellenes tüntetésen erőszakot alkalmaztak a demonstrálókkal szemben. A katonai ügyészség vizsgálja az ügyet, miután Klaus Iohannis román államelnök felszólította a hatóságokat, hogy vizsgálják ki, indokolt volt-e a csendőrök részéről az erőszak alkalmazása.

A rendfenntartó erők három vezetőjét hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel gyanúsítják. A vádhatóságra pénteken beidézték Ionut Catalin Sindile ezredest, a román csendőrség parancsnokát, annak első helyettesét, Gheorghe Sebastian Cucost, valamint Laurentiu Cazan őrnagyot, a bukaresti csendőrség vezetőjét, és közölték velük, hogy eljárás folyik ellenük.

A tüntetés után a csendőrség is feljelentést tett a szervezett bűnözés elleni ügyészségen (DIICOT) az alkotmányos rend erőszakos megbontására irányuló kísérlet, illetve az államhatalom gyakorlásának a nemzetbiztonságot veszélyeztető akadályozása miatt. A csendőrség egyébként korábban azzal indokolta a tüntetésen való erőszakos fellépést, hogy a tömegben provokátorok voltak, akik szándékosan keveredtek összetűzésbe a rendfenntartó erőkkel.

A demonstráció után összesen mintegy 770 tüntető tett feljelentést a csendőrség ellen, akik fizikai bántalmazás vagy a könnygáz által elszenvedett sérülések miatt tettek panaszt. A tüntetők azt követelték, hogy a kormánykoalíció ne enyhítse a büntető törvénykönyv korrupciós bűncselekményekre vonatkozó kitételét, és ne hozzon olyan intézkedéseket, amelyek a korrupció miatt már elítélt politikusoknak kedveznek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról