A volt kubai elnök 90 éves korában hunyt el Havannában, helyi idő szerint péntek éjszaka.
Fidel Castro halálát az állami tévében jelentette be testvére, a szigetországot vezető Raul Castro.
"Azért vagyok itt, hogy elmondjam népünknek, Amerikában élő barátainknak és a világnak, hogy ma, 2016 november 25-én, 22 óra 29 perckor meghalt a kubai forradalom főparancsnoka, Fidel Castro Rúz" - mondta remegő hangon Raúl Castro a National állami tévében. Bátyja halálának okáról nem mondott semmit, csak annyit közölt még, hogy fivére akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják, és a temetést szervező bizottság részletes tájékoztatást ad majd a gyászrendezvényekről. A temetés időpontja egyelőre nem ismert.
"Mindig előre, győzelemre!" - fejezte be szűkszavú nyilatkozatát Raúl Castro.
Kuba korábbi elnöke, a kommunista forradalom vezetője 90 éves volt. Fidel Castro csaknem 50 éven keresztül vezette Kubát, majd átadta a hatalmat testvérének, Raulnak. Fidel Castro támogatói úgy tekintettek rá, mint az emberre, aki visszaadta Kubát az embereknek, ellenzői viszont brutális, az ellenzéket elnyomó vezetőnek tartották - írja a BBC. Áprilisban Fidel Castro még felszólalt a kommunista párt kongresszusán, bár már nagyon ritkán mutatkozott nyilvánosan. Raúl Castro azt mondta, hogy bátyja akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják, a temetés időpontja egyelőre nem ismert.
Fidel Castro 1927-2016
A a kubai forradalom "atyja", a szocialista Kuba első vezetője Fidel Castro Rúz néven, gazdag kubai cukornád-ültetvényes törvénytelen fiaként született 1927. augusztus 13-án született, Oriente tartományban, a Mayarí város közeli Biranban. Születési évét később 1926-ra változtatta, hogy előbb felvegyék a gimnáziumba, és azóta hivatalosan ezt a dátumot tartják számon. Középiskoláit a jezsuitáknál végezte, majd 1950-ben a havannai egyetemen jogi diplomát szerzett. Castro három éven át praktizált, később elnyerte a jogtudományok doktora fokozatot is. 1948-ban megnősült, első házassága hét évig tartott, második feleségét 1980-ban vette el, összesen öt fia és két leánya született.
Fulgencio Batista 1952. december 10-ei katonai puccsa után, amely kiszolgáltatta az országot az Egyesült Államoknak, Castro társaival az államcsínyt megbélyegző beadványt írt a legfelső bíróságnak. A rendszer megdöntésének reményével 1953. július 26-án mintegy száz társával megostromolta a Moncada-laktanyát. A kudarcba fulladt akció után 15 év börtönre ítélték és Pinos szigetére száműzték. Két év múlva a nemzetközi tiltakozás hatására kegyelmet kapott és Mexikóba mehetett.
Castro 1956. december 2-án a Granma nevű hajón 82 forradalmárral visszatért Kubába. Az Oriente tartományban partra szálló csapat megsemmisítő vereséget szenvedett a kormányerőktől, de Castro néhány társával bevette magát a Sierra Maestra hegységbe és gerillaháborúba kezdett. A nép támogatását élvezve egyre nagyobb sikereket arattak, s kétévi harc után megdöntötték Batista uralmát: a "Comandante" (parancsnok) 1959. január elsején "szakállasai" élén bevonult Havannába.
Fidel Castro 1959-től egészen 2008-ig Kuba első emberének számított: ő volt a fegyveres erők főparancsnoka és a miniszterelnök, 1961-ben ő lett a Kubai Szocialista Forradalom Egységpártja (1965-től Kubai Kommunista Párt) első titkára, 1976-ban az államfő és miniszterelnök. Vezetésével földosztást és szövetkezetesítést, nagyarányú államosításokat hajtottak végre. Castro 1961 decemberében bejelentette: Kuba a marxista-leninista útra lépett.
Az államosítások miatt kiéleződött a viszony az Egyesült Államokkal, amely 1961 januárjában megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, április 15-én pedig bombázta a kubai fővárost. Két nap múlva a Disznó-öbölnél 1300 kubai emigráns amerikai támogatással partraszállást kísérelt meg, de a támadás három nap alatt összeomlott. 1962 februárjában Washington kereskedelmi embargót rendelt el Kuba ellen, válaszul Castro Moszkva támogatását kérte, és a szovjetek rakétákat telepítettek Kubába. A két szuperhatalomnak a világot az atomháború szélére sodró konfliktusa 1962 őszén békésen oldódott meg, Kuba pedig egyre jobban a Szovjetunióhoz és a kommunista ideológiához kötődött. Az Egyesült Államok bő évtizeddel később, 1975-ben lazított a szigetországgal szembeni embargón, 1978-tól lehetővé vált az emigránsok hazalátogatása, a családok egyesítése, 2014 decemberében pedig bejelentették, hogy Kuba és az Egyesült Államok a viszony normalizálására készül.
Kubában Castro alatt a szocialista gazdálkodás jegyében bevezették a gazdaság központi irányítását, a fő exporttermék cukrot a szovjet tömb vásárolta meg. Kuba kilépett az Amerikai Államok Szervezetéből, 1972-ben tagja lett a KGST-nek, és mind aktívabbá vált az el nem kötelezett országok csoportjában. 1975-ben katonailag is segítette az angolai felszabadító mozgalmat, 1977-ben pedig az etiópiai forradalmat.
A szocialista világrendszer 1989-es összeomlása után Kuba elszigetelődött ugyan, de a "Líder Maximo" ("legfőbb vezető") belső ellenzéke nem tudott felülkerekedni. Castro továbbra is korlátlan hatalmú vezetőként állt országának élén, jelszava nem változott: "Szocializmus vagy halál". A szovjet támogatás elmaradása miatti ellátási válságot ügyesen kezelte: az ellenzéket szigorúan kordában tartva korlátozott gazdasági reformokat vezetett be. Megengedte a dollár birtoklását magánszemélyeknek, elfogadta a magánvállalkozást, tűrte a külföldi tőke ellenőrzött behatolását.
Castro a valós vagy vélt ellenfeleivel keményen bánt el: több tízezerre teszik a megkínzott vagy kivégzett ellenzékiek és ellenállók számát, sokakat bebörtönöztek, újabb tízezrek lélekvesztőkön Floridába menekülve vesztették életüket. Hatalma azonban nemcsak a félelmen alapult: legendás volt meggyőző ereje, gyengéje volt viszont saját tévedhetetlenségébe vetett hite. Gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt, és még idős korában is többórás beszédeket tartott. Castro a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, mint az az ember, akit a leggyakrabban akartak meggyilkolni. 1959-es hatalomra jutása óta állítólag 638 gyilkossági kísérletet követtek el ellene.
2006. július 31-én jelentették be, hogy Castro súlyos gyomorműtéten esett át, ezért "ideiglenesen" átadta tisztségeit öccsének, a nála öt évvel fiatalabb Raúlnak, aki 2008. február 19-én lett hivatalosan az államtanács és a minisztertanács elnöke. Fidel lemondott főparancsnoki tisztéről is, utolsó posztját, a kommunista párt első titkári tisztségét 2011. április 18-án kényszerült feladni, e hivatalban is öccse követte. 2012 februárjában tette közzé visszaemlékezéseit: a több mint ezer oldal hosszú, kétkötetes könyv, melynek az Idő gerillája címet adták, a diktátor gyerekkorától a kubai forradalomig és hatalomátvételig követi végig az eseményeket.
A kubai vezetőnek 2012 őszén már halálhírét keltették, állítólag agyvérzést kapott, ám ekkor fotókkal bizonyították, hogy még él. Egészségi állapota miatt nem voltak gyakoriak a nyilvános szereplései (legutoljára augusztus közepén, a kilencvenediknek tekintett születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken lehetett őt látni), de szakértők szerint nagy szerepe volt az amerikai-kubai kapcsolatok közelmúltbeli rendezésében.
Fidel Castro 2008-ban adta át az ország vezetését öccsének, a most 85 éves Raúlnak. Az utóbbi években egyre ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért időről időre találgatások kaptak lábra egészségi állapotáról. Az idén kétszer, először áprilisban, majd augusztus közepén, a kilencvenediknek tekintett születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken lehetett őt látni. Az utóbbi alkalommal öccsével és Nicolas Maduro venezuelai államfővel együtt a havannai Karl Marx Színházban gyermekszínjátszók gálaműsorán vett részt. A kubai televízióban bemutatott felvételeken látni lehetett, ahogy a mintegy ötezer meghívott vendég Castro nevét skandálta.
Castro hosszú levélben köszönte meg Kuba népének születésnapi köszöntését, a tisztelgő üdvözleteket, de nem mulasztotta el, hogy ismét bírálja Barack Obamát, az Egyesült Államok elnökét, egyebek között azért, mert amikor májusban Hirosimában járt, nem kért bocsánatot a szigetországra a második világháború végén ledobott amerikai atombombákért.
Bár a "Comandante" (parancsnok) születésének kerek évfordulójára hónapok óta rendezvények sorával készültek országszerte, politikai öröksége igencsak megkopott. Nem kevés kubai bírálta Castrót, mert korlátozta személyi szabadságukat, és szovjet mintára parancsutasításos gazdaságot épített ki, míg mások hálásak neki azért, hogy megszabadította az országot az amerikai uralom alól, és mindenki számára elérhetővé tette az egészségügyi ellátást és az oktatást.
A 47 éves uralma alatt tíz amerikai elnökkel dacoló, a kubai hírszerzés szerint több mint hatszáz - Washington és más ellenséges hatalmak által irányított - gyilkossági kísérletet túlélő Castro számára minden bizonnyal a leginkább szíven ütő változás hazája életében az volt, hogy az Egyesült Államok hivatalosan többé nem esküdt ellensége az országnak. A drámai fordulat öccsének, a hatalmat 2008-ban átvevő Raúl Castrónak a munkásságához köthető. Ezzel kapcsolatban azonban a kommunista kubai állam megalapítója nem rejtette véka alá kétségeit.