Előkapta a Financial Times Orbán Viktor illiberális világát
Úgy tűnik, Orbán Viktor nem említi egy lapon a liberalizmust és a demokráciát, mert miközben szabadságról és demokráciáról beszél, mentesítené az egyéni jogokat a „liberális nyomás” alól – írja a Financial Times véleményrovatának egyik szerzője. Gideon Rachman szerint beszédes az is, milyen országokat említett példaképként tusnádfürdői beszédében a magyar miniszterelnök.
Továbbra is hullámokat kavar Orbán Viktor szombati, tusnádfürdői beszéde. A miniszterelnök a Bálványosi Szabadegyetemen egyebek mellett azt mondta, hogy a liberális demokráciának szerinte leáldozott, és eljött Magyarországon az „illiberális”, munkaalapú társadalom korszaka. A kormányfő a követendő példák között olyan olyan "sztárországokat" említett, mint Oroszország vagy Törökország.
Orbán Viktort az EU problémás gyermekeként is emlegetik, és szombati beszédével csak ráerősített erre – véli a Financial Times szerzője, aki szerint úgy tűnik, hogy a magyar miniszterelnök nagyjából két táborba sorolja az európai államokat: nála liberális vagy demokratikus országok léteznek csak. Magyarország viszont valahonnan máshonnan szeretne erőt meríteni, például Kína, Oroszország, Törökország vagy Szingapúr példájából.
Orbán beszéde tovább erősítette a félelmet azokban, akik a magyarországi demokráciáért aggódnak Brüsszelben. A miniszterelnök szabadságot és demokráciát ígér továbbra is, megszüntetné az alapvető jogokra nehezedő liberális nyomást, miközben hangoztatja, hogy a magyar nemzet nem csupán egyének szimpla halmaza.
A példák között emlegetett Oroszország, Kína és Törökország éppen azon helyek közé tartozik, ahol megfélemlítik a sajtót, beleavatkoznak a bírói munkába, piszkálják a nem kormányzati szervezeteket. És sokan vádolják ugyanezekkel Magyarországot is, hiába cáfolják ezt dühösen Orbán védelmezői – véli Gideon Rachman.
A szerző meglátása szerint vannak bizonyos hasonlóságok Oroszország és Magyarország között. Ezek között említette, hogy Orbán bizonyos mértékű szimpátiát mutat Putyin politikája iránt és a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat is nemrég szorosabbra fűzték.
Orbán ráadásul éppen akkor panaszkodik az ukrajnai magyarokkal szembeni bánásmódra, amikor az EU próbál támogatást nyújtani az ukrán kormánynak az orosz agresszió lenyomásához. A magyar miniszterelnök szívesen játszadozik azzal a gondolattal is, hogy országa egyszer visszakapja az első világháború után elvesztett területeit – említette Rachman a lehetséges párhuzamok között.