A Tageblatt című luxembourgi lap pénteki számában megjelent nyilatkozatában cáfolta, hogy e posztok bármelyike iránt érdeklődne. Uniós körökben és a médiában az elmúlt időszakban megfogalmazódtak olyan vélemények, hogy Junckernek jó esélye van vagy az EU vagy az Európai Központi Bank elnöki székére.

Az előbbi poszt még nem létezik, és létrehozásának időpontja is bizonytalanná vált, miután Írországban a népszavazás elutasította a lisszaboni szerződést: a két és fél éves ciklusra megválasztandó uniós elnöki tisztséget e szerződés hatályba lépése teremtené meg.

Korábban Nicolas Sarkozy francia elnöknek tulajdonított ötletként arról beszéltek, hogy Tony Blair volt brit kormányfő lehetne az unió első elnöke. Ezt a gondolatot azonban sokan elvetették, mondván ne az az ország adja az elnököt, amely az európai integráció számos elemétől távol tartja magát.

Ezután került előtérbe a találgatások szintjén Juncker, aki ma is ellát fontos uniós tisztséget: ő az eurócsoport vezetője. Azok a tagországok, amelyek fizetőeszközként már bevezették az eurót, rendszeresen egyeztetnek egymással, így például az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása előtti estén mindig az eurócsoport munkavacsorája „adja meg az alaphangot”.

Junckeré mellett számos név forog brüsszeli beavatottak körében, amikor az EU-elnöki tisztség lehetséges betöltőjére tippelnek, de mindegyikükkel szemben vannak ellenérvek is. Anders Fogh Rasmussen annak a Dániának a kormányfője, amely Nagy-Britanniánál csak egy hajszállal kevésbé tartózkodó az integráció elmélyítését illetően, így például a dánok sem vezették be az eurót. Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfő többek szemében elfogadhatatlanul posztkommunista, Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárnak pedig a szélsőjobboldali Haider-párttal annak idején kötött koalíciója számít mások szemében nehezen megbocsáthatónak. Felmerült Bertie Ahern neve is, de számára most aligha kedvező a légkör, hiszen egészen a közelmúltig ő kormányozta miniszterelnökként az íreket a lisszaboni szerződésről szóló sikertelen népszavazás felé.

Általános vélekedés, hogy nagy, fajsúlyos tagországból csak rendkívül kiemelkedő formátumú személyiségnek lehet esélye az EU-elnökségre, aki egyéniségével ki tudja oltani a többi nagy tagország féltékenykedő aggályait. A kisebb tagországok politikusai közt tehát nagyobb eséllyel lehet találni mindenkinek elfogadható jelöltet, de az mindenképpen a feltételek között szerepel, hogy az integráció elmélyítésének előmozdítói és ne kerékkötői közé tartozzon az illető.