Lakner Zoltán
Szerzőnk Lakner Zoltán

Választás lesz egy év múlva – legalábbis valami, amit választásnak neveznek majd. 2013 mindeddig a Fidesz versenyelőnyének gátlástalan megerősítéséről szólt, nem az ellenzékről. Az egységes Fidesz-tábor–széttagolt ellenzék–apatikus tömegek-alaphelyzet nem módosult. 2014-hez közelebb vagyunk, a változáshoz nem.

Ilyen volt, ilyen lett

A „demokratikus ellenzék” munkacím alatt futó erők 2012 májusában szorosabb versenyben voltak a Fidesszel, mint most. A teljes népességre vetítve az Ipsos, a Medián, a Századvég és a Tárki adatainak átlagában a Fidesz támogatottsága nem érte el a 20 százalékot. Az MSZP közel 15 százalékon állt, a teljes demokratikus ellenzék (MSZP, DK, LMP) 22 százalékon. Utóbbi adat persze irreális volt, hiszen az LMP 2012 elején deklarálta, hogy nem lép választási együttműködésre az MSZP-vel és a DK-val.

2013 áprilisában ugyanezen közvélemény-kutatóknál a Fidesz átlagos támogatottsága 25 százalék fölé emelkedett. Az MSZP-é 14 százalék alá csúszott. A DK 1, az LMP 2 százalékon áll. Az újonnan létrejött Együtt 2014–PM választási szövetség a teljes népesség 5 százalékát tudhatja maga mögött. Ha a teljes demokratikus ellenzéket összeadjuk (MSZP, Együtt 2014–PM, DK, LMP), akkor is csak 21 százalék jön ki, tehát kevesebb, mint tavaly májusban. Igaz, az összefogásra hajlandó demokratikus ellenzék támogatottsága (ez tavaly az MSZP-t és a DK-t jelentette, idén az MSZP-t, az Együtt 2014–PM-et és a DK-t), 17-ről 19 százalékra emelkedett. Más kérdés, hogy az összefogásból egyelőre csupán a hajlandóság áll rendelkezésre .

Szokás ilyenkor hivatkozni arra, hogy a választók nem szívesen vallják meg pártpreferenciájukat a jelenlegi légkörben. Ebből kiindulva az ellenzék nem alaptalanul bízhat abban, hogy a Fideszt valamelyest felülmérik a kutatók, őket pedig alul. Azt viszont nehéz elképzelni, hogy a demokratikus ellenzék hívei az elmúlt egy évben kezdtek el rejtőzködni. Az igazság az, hogy a Fidesz valóban növelte előnyét egy év alatt, legfeljebb ez az előny nem feltétlenül annyira nagy, mint amilyennek látszik. 

Csinál, amit akar

A negyedik alaptörvény-módosítással egyszer és mindenkorra eldőlt, hogy Orbán Viktor azt írat bele az alaptörvénybe, amit akar. Alkotmányossági kifogásnak akkor van helye, ha azt a miniszterelnök jóváhagyja. Máskülönben az alkotmányos vétót és kontrollt felülírja egy újabb alaptörvény-módosítás.

Márciusban a kormánypárt megszerezte a jegybankot is. Matolcsy György az MNB devizatartalékából fedezheti vállalkozói hitelprogramját és kivédhetetlen későbbi ötleteit is, nem a központi költségvetésből.

A nyilvánosságot letaroló rezsicsökkentést a Fidesz ajándékaként jelenítették meg a kormánypárti kampányok. A Fidesz vélhetően azért nem izgatja magát különösebben a trafikbotrány miatt sem, mert azzal számol: júniustól ismét mindent beterít a közműdíjak további csökkentése.

Végül ott van a szabadságharcos narratíva, amely magába szív minden politikai konfliktust a bankadótól a Tavares-jelentésig. A Fidesz még a nem túl valószínű európai uniós szankciókat is el tudná magyarázni híveinek egy ideig.

Felvethető, persze, hogy vajon a második rezsicsökkentési hullám hozhat-e ugyanakkora politikai sikert a Fidesznek, mint az első. Még akár igaza is lehet Pokorni Zoltánnak, aki a túl hamar csúcsra járatott kormánypárti támogatottság miatt aggódott néhány hete.

Csakhogy a Fidesz kormányzásának katasztrófasújtotta területeiről alig esik szó. Hiába halódik zajosan az oktatás és csendesen az egészségügy, hiába hoznak a humanizmus minimumától is távoli szociálpolitikai döntéseket, hiába nő a szegénység, hiába került lejtőre az alsó középosztály, a Fidesz mégis győzelemre áll. Szavazótábora, listái, pénze, médiája egyaránt készen áll a választásra.

Eléd állnék, ha nem haragszol

Hosszan lehetne ecsetelni a demokratikus ellenzék tavaszi játszmáinak eseményeit, de hely és kedv hiányában a lényegre szorítkoznék. Az LMP végleg kiszállt az összefogásból. Szövetségre nyitott része kivált. A távozók pártja gyors tárgyalásba fogott az Együtt 2014-gyel. Ennek nyomán márciusban megalakult az Együtt 2014–PM választási szövetség.

Az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalás az Együtt 2014 távollétében elcsendesedett. A szocialisták igyekeztek az Együtt 2014 kiemelt partneri viszonyát gyengíteni azzal, hogy számos más szervezettel ültették volna egy asztalhoz. Ezt Bajnai Gordon azzal honorálta, hogy néhány közjogi fordulót leszámítva nem is vett részt a tárgyalási folyamatban. Az MSZP-nek azonban ez nem jelentett különösebb szívfájdalmat: a maga részéről szívesen kivárja az Együtt 2014–PM szervezetépítési és szavazóbázis-bővítési kísérletének végét.

Hónapok óta zajlik a kezdeményezésre kezdeményezés, avagy "menjünk együtt, de én azért eléd állnék, ha nem haragszol" típusú taktikázás. Időről időre feltornázzák az összefogással kapcsolatos várakozásokat, hogy aztán az erre várakozók csalódására kiderüljön: nem, most se.

Tényleges elmozdulásnak csak az tekinthető, hogy az MSZP és az Együtt 2014–PM áprilisban közölte: meg akarnak állapodni egymással a jelöltállításról. Emellett kimondatott a június 16-i dátum is, mármint, hogy akkor kellene hozzáfogni a választási együttműködési tárgyalásokhoz.

Az MSZP és az Együtt 2014–PM számol egymással, versenytársként és partnerként egyaránt. Mindketten szeretnének a lehetséges legjobb pozícióból indulva megállapodni a másikkal. Az MSZP támogatottsági és szervezeti előnye birtokában várakozik az Együtt 2014–PM-re. Ha komolyan vesszük a Bajnai Gordon által felvetett június közepi tárgyalást, akkor az Együtt 2014–PM-nek szűk négy hete van csökkenteni hátrányát az MSZP-vel szemben. A hátrány csökkentése tenné lehetővé Bajnai Gordon számára a miniszterelnök-jelöltségről folytatott vita kinyitását. Ez az Együtt 2014–PM jövője szempontjából is döntő jelentőségű lehet. Bajnai híveinek jelentős része kénytelen-kelletlen elviselné az MSZP-vel kötött szövetséget – Bajnai vezetése alatt. Ám ki tudja, mit váltana ki belőlük, ha Mesterházy Attila jelöltségét kellene támogatniuk.

A szocialistáknak azzal kell számolniuk, hogy bár nagy az átszavazási hajlandóság a két párt között, de még kismértékű lemorzsolódás sem fér bele a Fidesszel folytatott versengésbe. Így az MSZP azon gondolkodhat, miként tud olyan gáláns, mégsem miniszterelnök-jelölti szintű ajánlatot tenni az Együtt 2014–PM-nek, hogy az ne hátrálhasson ki az együttműködésből és magával hozza szavazóit. Egy ilyen jellegű ajánlathoz és megállapodáshoz legfőképp kölcsönös bizalomra volna szükségük a feleknek, márpedig éppen ennek hiánya jellemzi viszonyukat. Az éles választási helyzet javíthat majd az ellenzék pozícióján, hiszen csökkentheti a passzivitást, ám ez csak lehetőség. Puszta automatizmusnak tekinteni: tévedés.

Jobb híján legyen kormányzás

Miután sem a pedagógusok, sem a rezidensek, sem a szakszervezetek, sem a Milla, sem az egyetemi mozgalmak, sem a trafiktüntetés nem roppantotta meg a kormányt, marad az a verzió, hogy a felszínen maradt demokratikus pártok jutnak valamire egymással. Meg persze a civilekkel. Ahogyan a civileknek is jutniuk kellene valamire a pártokkal, mert az utált pártok mögött mégiscsak van társadalmi támogatottság. A helyzet pedig úgy áll, hogy részérdekek mentén nem lehet eredményesen fellépni a maga módján komplex (ha nem is komplett) Fidesz-rendszerrel szemben. "Tetszettek volna forradalmat csinálni" – idézhetjük (szövegösszefüggéséből kiragadva) Antall Józsefet. De hát nem tetszettünk.

Amit az ellenzéki pártoknak el kellene végezni, az nem egyszerű felkészülés egy képtelen helyzetek sorával kecsegtető választási küzdelemre, hanem egy új demokratikus-baloldali-liberális-zöld (kihagytam valamit?) pólus létrehozása. Az ellenzéki csoportok egymásnak feszülése arról is szól, milyen jellegű vagy milyen dominanciájú legyen ez a Fidesszel szembeni pólus. Egyáltalán, a Fidesszel szembeni küzdelemnek kell-e definiálnia az új pólust vagy más szempontokat kell figyelembe venni? S ha más szempontokat is figyelembe vesznek, akkor egy vagy több pólus lesz-e a végeredmény? Ha így nézzük, érthető a szövetségkötéstől való húzódozás: remélt jövőbeni előnyöket veszíthet el, aki ma túl hamar elfogad egy ajánlatot. Igaz, az is lehet, hogy gyors megállapodás nélkül soha nem is áll elő semmiféle jövőbeni előny. Ezt kellene eldönteni.

S volna itt még egy dolog. Az összefogás-fétis majdnem olyan veszélyes, mint a krónikus bizalomhiány. Az összefogás nem maga a megoldás. Elsősorban arról kellene beszélni a megalapozatlan optimizmus, a megalapozott kesergés, meg a mindent elutasítás mellett (persze ezek is szükségesek időnként, megvan a maguk mentálhigiénés funkciója), hogy van-e életképes, megvitatható, felépíthető, közössé tehető elképzelés a Fidesz utáni világról? Akár külön, akár választási szövetségben, akár hagyományos választási harccal, akár bojkottal a történet erről szól.

A jövőnket kell kicsavarni Orbán Viktor kezéből. Ha ez nem közös érdek, akkor nem tudom mi.

(A szerző politikai tanácsadó. Cége többek között a Magyar Szocialista Párttól is kap megbízásokat.)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés