Kisebb vihart kavart lapunk azzal, hogy a továbbiakban a szubjektív vélemények/levelezés rovatban hajlandó csak közölni a Nézőpont Intézet „elemzéseit”. A cég munkatársa prüntyögött sértődötten egy sort a Magyar Nemzet Online-on, még olyan nehézsúlyú érveket is bevetve, hogy én – mivel engem szagolt a döntést bejelentő cikkünk mögött, amiben csak részben van igaza – korábban „pöcs”-nek neveztem a főnökét. Hát, mit tegyünk, ha egyszer tudományosan bizonyított, hogy főnöke a pöcsség összes fogalmi ismérvét kimeríti, akkor mégsem írhatom, hogy tűzoltózenekar.

Szintén a Nézőpont védelmére kel a Mandiner főszerkesztője, aki megragadja az alkalmat némi hávégézésre is, mondván, a Nézőpontot azon az alapon száműztük a komolytalan társulatok közé, hogy az általuk föltüntetett táblázatból az derül ki, hogy 2010 áprilisában a cég jócskán felülmérte a mostani kormánypárt népszerűségét, ám a HVG hetilapban publikáló Medián hasonlóan mellélőtt akkor, még sem diszkreditáljuk a céget. Ha jól értem, valamiféle kettős mércét hánytorgat föl, és így tesz nézőpontos fegyvertársa az mno-n is.

Csakhogy.

Az urak nem olvasnak elég figyelmesen. A Nézőpontnak nem egyedül azt vetjük a szemére, hogy már három éve is jelentősen túlbecsülte a Fidesz támogatottságát, hanem hogy náluk jelenleg is 3%-kal több Fidesz-szavazó található, mint ahány szavazatot a párt a legutóbbi választáson szerzett. Ilyet pedig még az érintettek sem állítanak. Ráadásul belinkeltünk egy régebbi írást is, amelyben a Nézőpontnak azt az érdekes megfigyelését boncolgatjuk, hogy szerintük a kormánynak van másfél millió olyan potenciális szavazója, aki erről a tényről nem értesült, továbbá a cég mintegy százötvenezer fővel utólag megemelte a legutóbbi választási részvételt.

Amennyiben tehát a Medián által mértek szignifikánsan eltérnének a többi kutatóétól, ezt pedig valami ködös – a potenciális, de nem valóságos szavazókról szóló – eszmefutatással igyekeznének bizonygatni, és az egészet – akaratlanul is – egy olyan táblázattal támasztanák alá, amely saját korábbi baklövésük is szerepel, akkor a Medián pontosan ugyanazt kapná a képébe. Illetve nem is, az ő anyagaikat egyből a levélszemetek közé irányítanánk, mert azért lássuk be, hogy a Nézőpont sokkal szórakoztatóbb.

A fent idézett véleményekkel ellentétben Török Gábor kifejezetten örül, hogy a „Nézőpont adatai kapcsán ismét elindult egy vita a sajnos egyre inkább hitelüket vesztett közvélemény-kutató intézetekről”. Én meg együtt örülök Török Gáborral, ám még mielőtt vizsgálni kezdenénk a kutatóintézeteket, válasszuk el tőlük, ami nem az. Ahogy Török Gábor is teszi, aki dicséretesen és szokatlan egyértelműséggel nem tünteti föl a Nézőpont adatait az általa 2010 óta gyűjtögetett közvélemény-kutatások között.

Akkor itt kell válaszolni arra a nekünk szegezett kérdésre, hogy ugyan mi értelme volna meghamisítani a közvélemény-kutatási adatokat.

Elmondom.

1. Amennyiben egy kurzus szinte teljesen egyetlen ember képességeihez fűzött várakozásokra épül, akkor bármilyen megingás pusztító következményekkel járhat, ezért erőt kell mutatnia. Hadd kérdezzek vissza: mi értelme kormány melletti tömegtüntetést szervezni nem létező gyarmatosítási szándék ürügyén? Pontosan ugyanezért.
2. De mondok mást is, fontosabbat: ha adott egy szervezet, amelynek kezében van az összes választási szerv, a választást lebonyolító apparátus, a szavazatösszesítő rendszer, és ezt a szervezetet megkísérti annak kósza ötlete, hogy – tényleg csak elméleti lehetőségként vázolom – elcsalja a választását, és ugyanaz a szervezet van annyira pofátlan – megint csak elméletileg –, hogy válaszok helyett  lebudaigyulázza „mit keres Oszkó Péter a WizzAirben” szinten a kérdezőt, kiplakátolja az országot azzal, hogy nem enged olyan követeléseknek, amelyet tőle senki nem követelt, vagy éppen elhárítja a nyugdíjadó egyáltalán nem fenyegető rémét, nos, akkor az a szervezet nem áll le – még elméletben sem – vitatkozni, hogy csalt-e, hanem két legyet üt egy csapásra; kiáll, és fölmutatja a Nézőpont kutatásait, és fölhívja a figyelmet arra, hogy ez a derék cég hogy eltalálta az eredményt, míg a kommunista és/vagy globálkapitalista kézen lévő többiek már megint manipulálni akartak. Hát így – elméletileg.

Igaza van Török Gábornak, ha azt állítja, hogy a lehetetlen helyzethez hozzájárult a közvélemény-kutatók megbízhatatlansága, módszereiket illető vita elmaradása, ám vannak, akik nem egyszerűen ennek a rossz gyakorlatnak a folytatói, hanem kihasználói, és a kettő közötti különbség folyamatos elmosása reménytelenné tesz bármiféle diskurzust, nem csak ezen a téren. Fölidézhetek kritikákat, amelyek túlzóak és pontatlanok, de a valóságra irányuló kritikák, említhetek újságokat, amelyek rosszak és elfogultak, de újságok, és sorolhatok kutatókat, akik ellustultak és trehányok, de kutatók. Ezenkívül vannak hadosztályok, melyek nem akarnak elemezni, nem akarnak újságot írni, és nem akarnak kutatni – mást akarnak, ami nem feltétlenül baj, de akkor beszéljünk már erről, ha kérhetném.

Példánknál maradva hallgassák meg a Nézőpont vezetőjét, ahogy ezen a fölvételen (oldalán Kövér Lászlóval) a kutatók ősi tevékenységét, a választási mozgósítást űzi, vagy olvassák el a cégről készített összeállításunkat benne azzal a vallomással, hogy azért gyűjtik szorgos méhecske módjára a megrendeléseket, hogy „egy valamikori kormányváltás se okozzon gondot”. Értem, azt is értem, hogy a haza nem lehet, de arra feleljen nekem a Nézőpont, hogy egy kutatóintézet miként lehet ellenzékben.