Egy európai uniós, 19 országra kiterjedő program részeként a Transparency International (TI) Magyarországon is felmérte a lobbiszabályozás helyzetét. Illetve csak mérte volna, ha egyáltalán lenne ilyen nálunk. Lobbitörvény ugyanis csak 2006 és 2010 között volt, de hatékonyan akkor sem töltötte be a feladatát, a végrehajtása gyakorlatilag eredménytelen volt. 2010 után már csak a jogalkotásra közvetlenül hatással lévő tevékenységet fedi le jogszabály, ám a TI szerint például a trafiktörvény körüli anomáliák is azt mutatják, hogy gyakran még ezt sem tartják be.

A szabályozás szinte teljes hiányában ezért a TI felmérése jobb híján a kormány és a vállalatok között kötött stratégiai megállapodások szerepére koncentrált. Az eredmény így is siralmasnak mondható "Ma csak ellenőrizetlenül és átláthatatlanul lehet lobbizni, ezért esély sincs arra, hogy kiderüljön: melyik megállapodás sorsa dőlt el egy focimeccs VIP-páholyában, és melyik a kormány valamelyik keleti üzleti delegációjában" – mondja Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója.

A felmérés arra mutat rá, hogy a stratégiai megállapodások rendszere a kormány és a vállalatok közötti kapcsolattartás megszokott formájának helyettesítője lett, miután a felek között 2012-re szinte teljesen megszűnt a kommunikáció. A stratégiai szövetségesek rendszere ennek a mélypontnak a normalizálására tett kísérletként értékelhető. A kormány azért hozta létre ezt a mechanizmust, hogy kiválassza, és az országban maradásra bírja a számára "jó multikat", a cégek pedig azért mentek bele a játékba, hogy mérsékelni próbálják a politika által teremtett óriási bizonytalanságot.

A TI szerint a stratégiai megállapodások rendszere ugyan nem ördögtől való, de a gyakorlat szerint a dokumentumok semmire sem kötelezik a feleket. A civil szervezet leginkább azt kifogásolja, hogy teljesen átláthatatlan, melyik céggel milyen megfontolások alapján szerződik a kormány. "Diszkrecionális jellegük révén e megállapodások önkényes különbségtételre alkalmasak a piaci szereplők között" – állapítja meg a tanulmány.

Az adatok szerint az 50 stratégiai szövetséges a magyar export 35 százalékát, és a magánszektorban foglalkoztatottak 8 százalékát képviseli, a szerződések jelentősége a járműgyártásban, az elektronikában és a gyógyszeriparban különösen nagy. Az export növelése a tapasztalatok szerint kimondottan erős kritériuma a szövetségkötésnek. Lobbizási potenciál szempontjából a TI három hazai kategóriát azonosított. A "belső kör" vállalatai olyan közel vannak a tűzhöz, hogy egyáltalán nincs szükségük stratégiai megállapodásokra, lobbizásuk azonban teljesen átláthatatlan, informális. A második csoportot a "büntetettek" alkotják, ide tartoznak például a szolgáltató szektor cégei és a bankok, amelyeknek esélye sincs stratégiai partnerré válni. A harmadik csoportot alkotják a stratégiai szövetséges cégek. Utóbbiak a felmérés szerint arról számoltak be, hogy a szövetségkötés után érdemben javult a politikai döntéshozókkal való kommunikáció minősége és eredményessége. Vagyis ezek a cégek azok, amelyek – a belső kör mellett – a kialakult magyar helyzetben egyáltalán képesek valamilyen lobbitevékenység kifejtésére. Ennek színtere és módszere azonban általában nem az Európában megszokott minták szerint alakul.

Ahogy a TI felmérésében például egy multinacionális nagyvállalat menedzsere rámutatott, bizonyos vállalatok reménytelenül keresik a kormánytagokkal való találkozási lehetőségeket, ezért jelentkeznek például üzleti delegációkba, és ezért járnak rendszeresen a magyar első osztály unalmas focimeccseire. Egy másik nyilatkozó pedig azt fejtette ki, hogy néhány vállalat rendszeresen megrendeléseket ad olyan kutatóközpontoknak, amelyek állami tulajdonban vannak, vagy közeli kapcsolatokat ápolnak a kormánnyal, abban a reményben, hogy így legalább részt vehet azok belső vitáiban, ahol közel férkőzhetnek a döntéshozókhoz.