Tech HVG 2025. április. 29. 22:03

Páratlan kép jött a Marsról: sikerült a magasból lefotózni az éppen költözködő Curiosityt

Sebessége és haladásának nyomai alapján is egy csigára emlékeztet a Curiosity, amiről most a NASA egy másik műszere készített képet.

0,16 km/h – ennyivel „robog” a Mars felszínén a NASA Curiosity marsjárója. Maximum. Az eszköz február 28-án haladt már 4466 napja a vörös bolygón, ami nem egy kerek évforduló, mégis ennyit kellett várni arra, hogy egy másik űreszköz lencsevégre kapja a komótosan haladó szondát.

A felvételt a NASA Mars Reconnaissance Orbiterén lévő nagyfelbontású kamera, a HiRISE készítette, és jól látható rajta egy sötét folt – ez a Curiosity, maga mögött hagyva az útvonala nyomát. Egy kicsit olyan a fotón, mint egy csiga, ami akarva-akaratlanul megjelöli az útvonalát a csiganyál miatt. A szonda nyomvonala mindössze 320 méter, és a NASA szerint hónapokig látható lehet, míg végül a szél eldolgozza.

NASA/JPL-Caltech/University of Arizona

A Curiosity a Gediz Vallis-csatorna nevű régióból robog vizsgálódásai új helyszínére, egy olyan régióhoz, ahol különleges marsi formációk nyomába ered majd, melyeket a talajvíz készíthetett több milliárd évvel korábban.

Hogy mikorra érkezhet meg új helyszínére a szonda, az sok tényező függvénye – például azé is, hogy a szoftvere milyen gyorsan tud navigálni a marsi felszínen, vagy hogy milyen terepen kell felmásznia közben. A NASA számításai szerint még nagyjából egy hónapra lehet szüksége, hogy elérje új tudományos helyszínét – a mostani dátumtól számítva.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

(Cikkünk nyitóképe illusztráció, a szóban forgó felvétel a cikk.)

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. május. 22. 20:02

Egyetemi buliból a diszkonton át a lepukkant diszkóig: hogyan lett a Pulp slágere egy korszak himnusza?

Ma harminc éve jelent meg a Common People, az a dal, amely után a Blur vagy Oasis kérdésre jobb körökben az a válasz, hogy a Pulp. Jarvis Cocker zenekarának slágere egy gyorsan jött, annál is gyorsabban ment, ám máig ható brit őrület himnusza, csajozásba bújtatott osztályőrület és ami még fontosabb: remek diszkósláger.