A NASA mérnökei több részletet is megosztottak arról a robotról, ami a jövőben szolgálhatja a küldetéseket a Hold felszínén.
A jövőben nemcsak tudományos munka folyhat a Holdon, hanem bányászat is. A szakemberek szerint a felszínen lévő víz kinyerésével támogatni lehet a holdbázis működését, de a rakéták üzemanyagaként is fel lehet majd azt használni. A NASA a projekttel kapcsolatban most bemutatta azt a bányarobotot, ami a jövőben dolgozhat az égitest felszínén.
Az In-Situ Resource Utilization Pilot Excavator (IPEx) nevű szerkezet négy keréken közlekedik, az elejére és a hátuljára pedig egy-egy hatalmas fúrórendszert helyeztek. Legfontosabb feladata a Hold felszínét borító laza sziklás anyag, a holdregolit hatékony bányászata és szállítása lenne. Jason Schuler, az IPEx projektmenedzsere és a Kennedy Űrközpont vezető kutatója szerint a robot alkalmazásával csökkenteni lehetne az űrkutatáshoz szükséges föli erőforrások használatát, ami olcsóbbá és zöldebbé teheti a projekteket – írja az Interesting Engineering.
A robot karjai üreges, kanalas felépítésűek, amelyek ellentétes irányba forognak. Ez azért fontos, mert így a Hold gyenge gravitációjában is képes dolgozni az eszköz azáltal, hogy a két végén az erők ellentétes irányba hatnak rá. A NASA úgy számolja, naponta akár 10 ezer kg követ is képes kitermelni a gép, ami óriási előrelépés a korábbi küldetések néhány kilogrammjához képest.
A robot egy kamerát is kap, a gépet pedig úgy alakították ki, hogy munka közben minimális mennyiségű port verjen fel. Ez fontos a látás és a pontos navigáció miatt. Emellett kapott egy hőszabályozó rendszert, ami biztonságos üzemi hőmérsékletet tart fenn. A kitermelt regolitot aztán a feldolgozó egységbe szállítja az IPEx, ahol kinyerik belőle az értékes erőforrásokat.
A NASA mérnökei a robotot modulárisra tervezték, így más feladatokat is képes lehet a jövőben ellátni. Ha a Holdon beválik, később a Marson is bevethetik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.