Tech HVG 2025. január. 23. 18:03

Bekapcsolták a világ legerősebb szuperszámítógépét, nincs hozzá fogható a világon

Január eleje óta hivatalosan is az El Capitan nevű amerikai szuperszámítógép a világ legerősebb ilyen egysége. Az eszközzel a nukleáris fegyverzet biztonságát őrzik, de fejlesztésekre is használható.

A kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban kapcsolták be az El Capitan nevű szuperszámítógépet, így mostantól hivatalosan is ez az eszköz a világ legerősebb szuperszámítógépe – számolt be róla az Interesting Engineering. A HP tulajdonában álló Cray Computing 600 millió dollárból, vagyis nagyjából 236,4 milliárd forintból fejlesztette ki a szerkezetet, ami érzékeny és titkosított – vagyis nemzetbiztonsági – feladatok elvégzésére készült.

A bekapcsoló gombot még január 9-én nyomták meg a gépen, ami a nukleáris biztonságot szolgálja, de a nukleáris terrorizmus elleni küzdelemhez is fel lehet használni. Emellett a fegyverek fejlesztésére, valamint új anyagok felfedezésére is fordíthatják a számítási kapacitását. Ez az, amiből nincs híján a szerkezet: a korábbi tesztek szerint az El Capitan túlszárnyalta az eredetileg meghatározott számítási kapacitását, és 1,742 exaflopos teljesítményre képes. Ezt azóta sikerült túlszárnyalni, a csúcsteljesítménye a mérések szerint 2,746 exaflop.

Az El Capitan ezzel a harmadik olyan számítógép lett, ami képes volt elérni az „exascale” szintet, vagyis több mint egymilliárdszor egymilliárd – az 2-es után 18 darab nulla áll! – műveletet tud végrehajtani másodpercenként. Egész pontosan 2,746 kvintilliót. Az átlagos teljesítménye 1,472 exaflop.

Az új szuperszámítógép ezzel a Frontier nevű gépet taszította le a trónról (1,206 exaflop), míg a világ harmadik legerősebb ilyen szerkezete az Aurora (1,012 exaflop).

Köröket ver a többire: ez most a világ legerősebb szuperszámítógépe

A HP tulajdonában álló Cray Computing olyan erős szuperszámítógépet épített, hogy az köröket ver az eddigi legerősebb egységekre.

Az El Capitan indulásával egy korábbi eszközt, a Sierrát is nyugdíjazzák. Annak ellenére, hogy még mindig használatban van, az új gép várhatóan messze felülmúlja elődjét, a számítások szerint ugyanis 18-szor gyorsabb a Sierránál.

Az El Capitan több mint 11 millió kombinált CPU- és GPU-maggal rendelkezik, amelyek AMD 4. generációs EPYC processzorokon alapulnak. Ezek a 24 magos processzorok egyenként 1,8 GHz-esek.

Az egész gép hatalmas, nagyjából 558 négyzetméteres területet foglal el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.