Nézzen rá a Google Fotókra, átszabták a kinézetét, és új funkciókat is kapott
Tech hvg.hu 2020. június. 26. 09:03

Nézzen rá a Google Fotókra, átszabták a kinézetét, és új funkciókat is kapott

Alaposan átalakította a Google a fényképek és videók tárolására öt éve létrehozott Google Fotók mobilos alkalmazását.

Az egyik, azonnal szembetűnő változás, hogy lecserélték az alkalmazás ikonját. A módosítás nem radikális, de azért látványos: az eddigi szögletes szélforgót egy lekerekített váltotta fel, ami első ránézésre inkább hasonlít valamilyen virágra.

Az alkalmazást megnyitva rögtön megláthatunk egy újabb változást. Eddig négy lapot helyeztek el a kezdőoldalon (ez volt a Fotók, az Albumok, a Neked és a Megosztás), most viszont már csak három látszik: a Fotók, a Keresés és a Könyvtár.

Ha a Fotókra bökünk, a lapon a korábbinál nagyobb méretben jelennek meg a képek, kevesebb lesz az üres hely közöttük, a videókat pedig automatikusan elindítja a rendszer.

Megváltozott az Emlékek kinézete és működése is. Amellett, hogy látványosabb lett az ajánlása, a Google mostantól a családtagokkal, közeli barátokkal, illetve többek között az utazással kapcsolatos emlékeket emeli ki. A megújulás után arra is lehetőséget ad az app, hogy bizonyos emlékeket elrejtsünk az ismerősök elől.

A legnagyobb újdonságot a Keresés lapon találhatjuk. A Google minden felhasználónak egy interaktív térképet készít, amelynek segítségével végignézheti, hogy hol, mikor, milyen fényképek, videók készültek. A funkciót használhatjuk úgy is, hogy felnagyítjuk a térképet, és azon böngészünk, és úgy is, hogy a képeket görgetjük fel és le. A Google egyúttal arra is emlékeztetett: a helyadatok használatát és láthatóságát bármikor megváltoztathatjuk.

A frissítést az androidos eszközökre, valamint az iPhone-okra és iPadekre elérhető Google Fotók apphoz is elkészítették, így azt hamarosan minden felhasználó megkapja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Már Magyarországon is vannak eredmények a koronavírus maradandó hatásairól
Itthon Serdült Viktória 2020. augusztus. 07. 06:30

Már Magyarországon is vannak eredmények a koronavírus maradandó hatásairól

Az intenzív ápolásra szorult betegek utánkövetésére és rehabilitációjára márciusban kezdtek el protokollt kidolgozni az ország legnevesebb szakemberei. Egy-egy sokáig lélegeztetett beteget kivéve egyelőre nem tapasztaltak hosszabb távú, súlyosabb következményeket a koronavírusból gyógyultak egészségügyi állapotában.