Új, saját fejlesztésű iszapkotró hajót vet be a balatoni strandokon a Bahart
A modern technológiájú hajót a Balatoni Hajózási Zrt. 180 milliós uniós támogatásból fejlesztette.
Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással.
A Balaton-parti önkormányzatok számára jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban lehet majd megtenni.
Várhatóan pár hétig tart majd egy-egy strand iszaptalanítása, amelynek során a berendezés - a komponenseket szétválasztva - a vizet és a homokot visszajuttatja a tóba, a maradék, foszforban gazdag iszapot pedig összegyűjti, ezt a balatongyöröki zagytérre szállítják.
Az idei év lesz a tesztidőszak, amikor kiderül, mekkora az igény az új berendezésre, kell-e esetleg még egyet építeni.
A új berendezés a hazai hasznosításon túl alkalmas a Balatonhoz hasonló sekély vizű, iszaposodásra hajlamos tavak kezelésére külföldön is.