Tech hvg.hu 2017. március. 25. 12:33

Itt egy 5 mp-es videó a Galaxy S8-ról, ami (sok) mindent elárul

Egy hét múlva ilyenkor már hivatalos lesz a Samsung új csúcstelefonja. De egy kínai közösségi oldalra kitett mozgóképen már most elég sok fontos újítás látszik a működés közben levideózott készülékből.

Már jó sok fénykép kiszivárgott a Samsung Galaxy S8-ról, de egy mozgókép mindig beszédesebb. A Weibóra kikerült videó például sok mindent elárulni/megerősíteni látszik a mobilról. Ott van például rögtön az előlap, melyen a képernyő a korábbi edge-verzióknál ismert módon lecsúszik oldalt mindkét irányba. Így aztán oldalt faltól-falig (sőt tovább) ér a kijelző – de alul és felül sem lesz túl vastag a káva: a rövid mozgókép tanúsága szerint alig-alig van olyan rész az előlapon, amit nem a képernyő foglal el. Eltűnt a kijelző alatt lévő home gomb, ezt a szükség esetén a képernyőn feltűnő virtuális gombbal helyettesíti a Samsung.

A home gomb az ujjlenyomat olvasást is szolgálta, így aztán valamilyen hasonló egység csak kellett a telefonra – ha jól látjuk, ezt a készülék hátoldalára, a kamera mellé helyezte a gyártó. (Érdekesség, hogy a szenzort eddig hátul tartó Huawei éppen az egy hónapja bemutatott, azóta általunk is tesztelt P10-nél tette vissza hátulról az előlapra az ujjlenyomat-olvasót.) Szintén ide, a hátlapra kerül, illetve itt maradt csak meg a Samsung márkajelzés – ennek előlapi eltüntetésével is sikerült helyet spórolni a képernyőnek.

A videó hitelességét erősíti, hogy korábbi promóciós anyagaiban maga a Samsung is egy ilyen (oldalt nulla, alul-felül vékony kávájú) készülék sziluettjét mutatta meg.

Samsung

A rövid mozgóképből ennyi derül ki, de most már csak néhány napot kell várni, szerdán hivatalosan is bemutatkozik a Galaxy S8. Ha kíváncsi a telefon kiszivárgott specifikációs adataira, itt találja őket. Kiderült már az is, hogy a korábbi Samsung telefonok felhasználói felülete is változik, az új ikonokat itt nézheti meg.

És ha nem akar lemaradni az újabb infókról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 09. 06:30

Milyen hatással lesz Gyurcsány visszavonulása Magyar Péterékre és a Fideszre?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.