Horn Andrea
Szerzőnk

Horn Andrea

Sport Horn Andrea

„Sportszakmai, működési és gazdasági hiányosságok tömkelegével szembesültünk” – átvilágítással kezdi a munkát Nagy Péter, a súlyemelő-szövetség új elnöke

Egyelőre fizetést sem tud utalni a dolgozóknak a Magyar Súlyemelő Szövetség új vezetése, mert állítólag elveszett az ehhez szükséges mobiltelefon. Nagy Péter, aki a szervezetet 2008 óta irányító Dobos Imrét váltotta az elnöki poszton, úgy érzi, hogy az előző vezetés akadályozza az érdemi munka megkezdését. A háromszoros olimpikon azt mondja, a következő négy évben új alapokra akarják helyezni a sportág működését, hogy 2036-ban már biztosan legyenek magyar súlyemelők az olimpián.

hvg360 Horn Andrea

A tenyerükön hordja őket az ország, miért foglalkozik akkor Rossi után már Szoboszlai is az állítólagos ellendrukkerekkel?

Marco Rossi évek óta hadakozik azokkal a kommentelőkkel, akik kritizálják a munkáját vagy a válogatottat, és a törökök elleni kettős vereség után már a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik is azoknak üzent, akiket szerinte boldoggá tesz a kudarcuk. Miért érzik úgy, hogy bántják őket, amikor az emberek túlnyomó többsége és a média is jóindulatú nemzeti csapattal?