Egyelőre nem lehet tudni, kiről van szó.
Doppingvétség miatt indult eljárás egy magyar úszó ellen – derül ki a Magyar Antidopping Csoport (MACS) honlapjáról. Az eset a doppingfegyelmi ügyek között 2025/01-es számmal szerepel.
Hogy ki az érintett, azt egyelőre nem lehet tudni.
A HVG úgy értesült, hogy nem válogatott úszóról van szó.
Az M4 Sport megkereste az ügyben Tiszeker Ágnest, a MACS vezetőjét, aki megerősítette az eljárás tényét, ám részleteket a törvényi előírások miatt nem árulhatott el. Csak annyit mondott, hogy az első mintavétel megtörtént, és pozitív eredményt hozott.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után rövid közleményt küldött az ügyben a Magyar Úszószövetség (MÚSZ). Azt írták, a vizsgálat lezárultáig nem áll módjukban részletes tájékoztatást adni, annyit azonban elárultak „a félreértések elkerülése érdekében”, hogy egy kiskorú, a korosztályos válogatottakban jelenleg nem kerettag versenyzőről van szó, aki valószínűleg figyelmetlen gyógyszerhasználat miatt szolgáltatott pozitív mintát.
Egy másik magyar úszó, Kenderesi Tamás doppingügye sem zárult még le, az ő fellebbezéséről szóló ítélethozatal időpontját éppen a hét elején halasztotta el harmadszor a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (Court of Arbitration for Sport, CAS). A sportoló jogi képviselője szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írta: „Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy tárgybéli ügyben már nemhogy döntés nem születik 19 hónapja, de gyakorlatilag az egész ügyet semmibe veszik, és az ügyfelet arra sem méltatják, hogy a saját ügyéről megfelelően tájékoztassák.”
A közleményt a Magyar Úszószövetség is megosztotta a közösségi oldalán azzal a kommentárral: „Nincs rá jobb szó, világbotrány, amit Kenderesi Tamás ügye kapcsán művelnek a tekintélyéből amúgy is rohamosan vesztő Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál.”
Imane Helif nem tart Donald Trumptól, és megvédené a címét Los Angelesben
Az olimpiai bajnok ökölvívó, aki Párizsban Hámori Lucát is legyőzte, motiválni akarja a fiatalokat, és jó példát akar mutatni nekik.
