A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-26-ra legyőzte Horvátországot az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, szombaton Kölnben, ezzel teljesítette célkitűzését, hiszen már biztosan a legjobb tíz között végez.
A magyar együttes húszfős keretéből ezúttal Andó Arián, Szöllősi Szabolcs, Krakovszki Zsolt és Szita Zoltán maradt ki. Utóbbi, a Szeged balátlövője lázzal járó felső légúti megbetegedés miatt nem játszhatott. A horvátoknál Domagoj Duvnjak háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes, világbajnoki második, olimpiai bronzérmes, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes irányítót nem nevezték, mert napok óta betegséggel küszködik.
Szita eddig támadásban és védekezésben, balátlövő és balszélső poszton, a védőfalban és öt-egyes védekezésben is jól teljesített, de a hiánya eleinte nem látszott meg a csapat játékán. A kilencedik percben Bodó Richárd egy labdaszerzés - pontosabban visszaszerzés - után a földön fekve szerzett gólt, ezzel volt először két találat a különbség. Jó védekezés után Imre Bence kétszer is góllal fejezte be a lerohanást, 7-4-nél pedig időt kért az ellenfél. Bartucz László remekül védett, támadásban azonban sokasodtak a kihagyott helyzetek, ezért José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány irányítót cserélt, Lékai Máté helyett Fazekas Gergőt küldte be, sőt Hanusz Egont is a pályára vezényelte.
A magyarok 6-2-es szériája után a kapusbravúrokra és a jó védekezésre alapozva megnyugtatóvá lehetett volna tenni a különbséget, de a támadásban elkövetett rengeteg hiba miatt a horvátok felzárkóztak, és a szünetben 14-13 volt az állás "ide".
Lerohanások helyett a második félidőben is lassították a játékot Bánhidi Bencéék, de emiatt rendre felállt védőfallal néztek szembe, ez pedig alaposan megnehezítette a dolgukat, kilenc perc után lőtték első akciógóljukat. A horvátok fordítottak és 1-0 után ismét vezettek (17-16), a magyarok továbbra is sok helyzetet rontottak, ebben közrejátszott az ellenfél kapusainak remek teljesítménye is.
Egy 4-1-es sorozat végén az 52. percben újra kettővel vezetett a magyar válogatott, utána Imre Bence találatai ellenére egyenlített Horvátország. Két perccel a vége előtt megint Lékaiék voltak kétgólos előnyben, és bár emberhátrányba kerültek, egy kulcsfontosságú labdaszerzés után Sipos Adrián gólt szerzett. Az utolsó percben az ellenfél feltolta a védekezését a félpályáig, de ezzel sem ment sokra, így a magyar válogatott az 1998-as Európa-bajnokság után ismét le tudta győzni a horvátokat világversenyen.
A mezőny legjobbja Bartucz László lett, aki 16 védéssel, 38 százalékos hatékonysággal járult hozzá a sikerhez.
A túloldalon a Szeged balszélsője, Marin Jelinic egy, a Tatabánya jobbátlövője, Mateo Maras két góllal zárt. Tin Lucin és Filip Glavas öt-öt alkalommal talált be, Matej Mandic kilenc, Dominik Kuzmanovic négy lövést védett.
José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány két időkérési lehetőséget sem használt ki a hatvan perc során.
A két csapat 36. egymás elleni meccsén húsz horvát siker és öt döntetlen mellett a 11. magyar győzelem született.
- korábban: Franciaország-Izland 39-32 (17-14)
- később: Németország-Ausztria 20.30
Az Európa-bajnokság győztese - illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat - kijut a nyári, párizsi olimpiára. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az ötkarikás játékokra vagy selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőn, melyen a magyar csapat már korábban biztosította a helyét.
Ezekre a szavakra kerestek rá a legtöbben Pornhubon 2024-ben
Változás történt az élen.