Sport hvg.hu 2016. augusztus. 07. 19:09

Katinka hosszú útja – egy elképesztő pályafutás állomásai

Minden idők egyik legeredményesebb úszója élete negyedik olimpiáján jutott a csúcsra. Vegyen egy nagy levegőt, mert csak akkor tudja végigolvasni ennek a nem mindennapi pályafutásnak a fontosabb állomásait.

A riói olimpia első napján fantasztikus idővel aranyérmert szerző úszó 1989-ben születtet. Hosszú ötszörös világbajnok és kilencszeres Európa-bajnok. Hat aranyérmet, öt ezüstöt és két bronzot nyert rövidpályás világbajnokságokon, és ő az első olyan versenyző, aki egy időben tartja a világcsúcsot rövidpályán mindhárom vegyesúszó-számban.

Világversenyeken gyűjtött érmeit tekintve ő jelenleg a legeredményesebb magyar úszó.

Első komolyabb sikereit is rövidpályán érte el. 2003-ban rövidpályás magyar bajnok volt 400 méter vegyesen, a következő évben pedig megszerezte első nemzetközi felnőtt versenyes érmét: a bécsi rövidpályás Európa-bajnokságon lett bronzérmes 400 méter vegyesen.

Ugyanebben az évben kijutott az olimpiára is, de ott 200 gyorson csak a 31. helyet szerezte meg.

A 2005-ös ifi Eb-n három aranyérmet nyert. A rövid pályás Eb-n 200 vegyesen nyolcadik, 400 vegyesen ötödik volt. Ezt követően a 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon lehetett újra eredményeiről hallani, ahol 400 méter vegyesen ezüstérmet szerzett. Ebben az évben újra szerepelt az olimpián, ám 400 vegyesen nem sikerült tovább jutnia az előfutamból, míg 200-on a 17. helyezett lett.

A nagy áttörést 2009 hozta meg, amikor a római világbajnokságon 400 vegyesen 4:30,31 perces idővel – új világbajnoki- és Európa-csúccsal – lett aranyérmes, míg 200 vegyesen és 200 pillangón bronzérmet szerzett. A 2010-es budapesti Európa-bajnokságon 400 méteres vegyes úszásban ezüstérmes, a rövidebb távon és 200 pillangón pedig Európa-bajnok lett. Ezenkívül tagja volt a szintén aranyérmes női 4×200-as gyorsváltónak is.

A 2011-es vb-n 200 m vegyesen hatodik, 200 m pillangón 19., 400 m vegyesen 15., a 4×200 méteres gyorsváltóban ötödik volt. A 2012-es Európa-bajnokságon 200 m pillangón, valamint 200 és 400 m vegyesen aranyérmes, a 4×200 m gyorsváltóval második, a 4×100 méteres gyorsváltóval negyedik, a 4×100 m vegyes váltóval hatodik lett.

A londoni olimpián a 400 méter vegyesen negyedik, 200 vegyesen a nyolcadik, 200 méter pillangón pedig kilencedik lett.

MTI / Kovács Tamás

Hosszú Katinka 2008 őszétől a Los Angeles-i University of Southern California pszichológia szakos hallgatója lett, egyetemi éve alatt az Egyesült Államokban is készült a versenyekre, Dave Salo irányításával. A londoni olimpia óta edzéseit férje, Shane Tusup irányította, de 2013-tól a Vasas SC színeiben versenyez.

2012 őszén, a rövid pályás világkupán a nők között összetettben az első helyen végzett, majd a rövidpályás Európa-bajnokságon aranyérmes lett 200 méter pillangón, 100 és 200 méter vegyesen is. Ezen kívül rajthoz állt még 400 vegyesen is, ahol végül második lett, továbbá úszott a 200, 400 és 800 méteres gyors számokban is.

A 2013-as világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen is aranyérmet szerzett, 200 méteres pillangón harmadik és 200 háton pedig hatodik lett.

A világbajnokság után a rövid pályás világkupa eindhoveni állomásán két nap alatt négyszer úszott világcsúcsot. A 200 és 100 méteres vegyesúszás rekordját is egy napon belül kétszer döntötte meg. nem sokkal később 400 méteres vegyesen is világcsúcsot úszott, ezzel pedig úszótörténelmet írt: ő lett az első versenyző, aki rövidpályán mindhárom vegyesúszó-szám világrekordját egy időben tartja.

Az év végén a Nemzetközi Úszószövetség 2013 legjobb európai úszónőjének választotta.

A 2015-ös kazanyi világbajnokságon 2:06,84-es Európa-rekorddal jutott be a 200 m vegyesúszás döntőjébe, ahol új világcsúcs idővel (2:06,12) megtartotta korábbi világbajnoki címét. 400 vegyesen is megvédte bajnoki címét, így jelenleg ő az egyetlen magyar úszó, aki három egymást követő világbajnokságon is nyert ugyanabban a számban. (Korábban Darnyi Tamás két világbajnokságon szerzett ugyanabban a számban – 200 és 400 méteres vegyesen – aranyat, míg Egerszegi Krisztina 200 háton háromszor nyert olimpiát – 1988-ban, 1992-ben és 1996-ban – világbajnokságot csak 1991-ben nyert, igaz akkor két számban is. )