Abban a pillanatban, amikor Ryan Gosling bevallotta, hogy a tökéletes napjaihoz hozzátartozik a kötögetés is, nyilvánvalóan az egész világ másképp kezdett el gondolkodni erről a nőies hobbiról. Azonnal hozzátapadt valami szexi, és valami cool.

Bár Kele Ildikó nem tudja eldönteni, ez menő, vagy inkább ciki, az otthonkás nagymamák világát idéző kézimunka modern átlényegülését támasztja alá az is, hogy a kötött ruháival népszerűvé vált tervező 2012-ben 7. lett a Cool listán. Ez persze a legkisebb érdeme. 2011-ben az Apolda European Design Award húsz éves története során első magyar résztvevőként harmadik lett, és az Oscar-díj pompáját felvillantó firenzei Pitti Uomo nemzetközi vásáron is úttörő volt magyarként.

A Kele Clothing márka most 29 éves megalapítója úgy végzett kötőszakon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), hogy kötni - a legalapvetőbb lustakötésen kívül – nem is tud. Az egyetemen ez nem volt követelmény, rögtön gépi kötést tanultak. A kép tehát, ahogy a befutott tervező már a pólyában, első reflexként a kötőtű után nyúl, összeomlott bennünk. Ildikó egyáltalán nem akart kőtőszakos lenni, ez csupán a véletlen műve.

Fülöp Máté

Gyökerek nélkül

Német tagozatos szakközépiskolába járt, négyéves korától tizennyolc éves koráig citerázott, énekelt, de a rajszakkörön kívül nem sok köze volt az iparművészethez. Édesanyja női fodrászként dolgozott, édesapja pedig műszaki beállítottságú, az tehát nem az ő hatásukra történt, hogy kilencévesen elkezdett ruhákat tervezni. "Azóta is, ha visszanézem őket, csak szörnyülködöm a kitekert bokájú modelleken."

Az egyik kétéves kori rajza viszont továbbél: "Apukámnak rajzoltam egy tündért, amit azóta is a pénztárcájában hord. Rájöttem, hogy a rajzon szerepel a vezetéknevem összes betűje, így született meg a Kele Clothing logója."

A kamaszodás aztán kiölte belőle a szereplési vágyat, és felerősödött benne, hogy inkább alkotni szeretne, mint szerepelni. Ekkor jelentkezett az iparművészeti egyetemre, ahova negyedszerre vették fel, s bár ő ruhaszakos szeretett volna lenni, nem fért be a hat főbe. Ennek a kudarcnak köszönheti mostani karrierjét.

A start

"Miután megvolt az első, kéthetes nyári gyakorlat, hálát adtam a jóistennek, hogy nem ruhaszakra kerültem, mert ez sokkal izgalmasabb. Itt nemcsak a ruhát kell megtervezni, hanem az alapanyagot is én találhatom ki." Ennek hét éve, Ildikót pedig már semmi más nem érdekli. Tervez, doktori disszertációt ír, és tanít az egyetemen.

Egy fiatal végzős iparművésznek nagyjából három lehetősége van: elmegy külföldre gyakornoknak fizetés nélkül, itthon marad, de pályamódosításra kényszerül, vagy saját márkát indít. Laikus szemmel az utolsó forgatókönyv tűnik a legrizikósabbnak, Ildikó mégis ezt választotta.

Keleclothing

Ehhez persze kellett, hogy a Magyar népmesékre építő Egyszer volt, hol nem volt című diplomamunkáját az egyetem benevezze az Apoldára. A meghívásos alapon működő nemzetközi versenyen 5000 eurót nyert – ebből indította el a vállalkozását Balázs Áronnal, aki lassan tíz éve a párja.

Éled a nemzeti öntudat

Bár ezt a külföldi piacok felé nem hangsúlyozzák, a Kele Clothing szívesen játszik magyar motívumokkal. "Elég gazdag a kultúránk, miért ne használnánk fel?" Ildikó tradicionális elemeket értelmez újra, de nem feltétlenül törekszik a nemzeti jellegre; inkább mintákban, szabásvonalakban és varrástechnológiában közelít a gyökerekhez.

Amikor arról kérdezzük, mit gondol az itthon elharapódzott, és külföldön is fel-felbukkanó kalocsai minta-őrületről, azt mondja: gyönyörű minta a kalocsai, de nagyon elcsépeltté vált.

"Egyre több mindenkiben ébred egyfajta nemzeti öntudat Magyarországon, és ezt meg is próbálják valahogy kifejezni, de ezt túl direkt módon teszik, pedig lehetne sokkal disztingváltabban is csinálni. A mi kultúránk nemcsak a pulikutyából meg gémeskútból áll" – veszi át a szót a vállalkozás másik mozgatórugója, Áron.

"Nálunk szeretik nagyon jelmezszerűvé tenni a dolgokat. Egy az egyben ráteszik valamire a kalocsai mintát, ami szuper egy néptánc előadáson, egy tradicionális műsor keretében, de a hétköznapokban groteszkké válik" – teszi hozzá Áron, aki nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon végzett, de a divathoz eleinte semmi köze nem volt azon túl, hogy szereti a ruhákat.

Európában a legnehezebb

Mégis ő volt az, aki a Kele üzleti részét sínre tette. A piac feltérképezéséhez és az induláshoz nem kellett több három hónapnál. Már az első kollekciót is hét boltban árulták a világ különböző pontjain, és idénre jutottak el odáig, hogy a vállalkozás önfenntartó lett. A kapcsolatrendszer kiépítésének a páros szerint két kulcsa van: a Google és a Skype. Emellett persze a pénzen kívül nagyon sok idő és nagyon sok türelem is kell hozzá.

"Mindenkihez lehet találni kapcsolatot, csak nagyon melós. A divatbiznisz zárt közösség, ahol gyakran ütközik falakba az ember, főleg Európában" – teszik hozzá. Árultak már a Kele költeményeket Szingapúrban, Spanyolországban, San Franciscóban, Los Angelesben, Olaszországban és Németországban is. Most tovább szeretnének terjeszkedni Európában, de azt mondják, ott a legnehezebb. A legnagyobb érdeklődők a márka iránt az amerikaiak, az ázsiaiak és az ausztrálok.

Keleclothing

"Általában nagy a bizalmatlanság, részben azért, mert Közép-Kelet-Európából vagyunk. Ha én felhívok valakit Londonban, az ugyanolyan, mintha engem felhívnának Dél-Afrikából. Fenntartásuk van velünk szemben, mert fogalmuk sincs, hogy kik vagyunk" – magyarázza Áron. A németek például évekig figyelnek egy új márkát anélkül, hogy bármit is vennének, a skandinávok pedig annyira védik hazai termékeiket, hogy maximum befutott világmárkákkal foglalkoznak a sajátjaikon kívül.

"Folyamatosan kell hozni ugyanazt a stílust, minőséget és színvonalat. Elvárás az állandóság, de az adott kereteken belül újdonságot is akarnak. Kicsit szeretnek meglepődni, de nem nagyon."

Fehér folt a magyar piac

Bár a külföldi piacon áraik teljesen átlagosnak számítanak, Magyarországon a többség sokallni szokta a 100 eurós pulóvereket, és a 130 eurós ruhákat. Azt mondják, egyre nagyobb az igény a tervezői termékekre itthon is, azt viszont még csak remélni merik, hogy egyszer pénz is lesz rájuk. "Nem igazán megfizethetők még a mi termékeink sem, pedig másokhoz viszonyítva olcsóbbak vagyunk."

A Kele a minőségi alapanyagok és a gyártási költségek miatt nem tudja olcsóbban adni a termékeit. Az anyagok többségét Olaszországból rendelik. A legutóbbi kollekció 100 százalék merinói gyapjúból készült (műszálas termékekkel nem akarnak foglalkozni), aminek kilója 22 euró, miközben egy pulcsi nagyjából 80 deka. Ennél pedig sokkal drágábbak is vannak: egy kasmír fonal kilója 60-70 euró is lehet, de találkoztak már 140 eurós változattal is. Állítólag az szinte már elolvad az ember kezében.

Áron azt mondja, a lehető legrosszabb időpontban alapították a vállalkozást a gazdasági válság szempontjából. "A hozzánk hasonló street wear boltok forgalma esett vissza leginkább, hiszen ott a vásárlóerő pont abból a középrétegből kerül ki, amit a megszorítások és az adóemelések a leginkább érintettek. Sok országban volt ezekre a folyamatokra az a válasz, hogy az öltözködésen spórolnak. Ezért a viszonteladók is kevésbé mernek kockáztatni." Az üzlet ennek ellenére is beindult, és a hátuk maguk hagyták a legjobb esetben is csak nullszaldós tengődést.

Egyelőre nincs külön erőforrásuk arra, hogy a magyar piacon is erősítsék a jelenlétüket – választaniuk kellett. Ettől függetlenül nem szeretnének innen elmenni, tökéletesen megvannak Budapesten, mert tapasztalataik szerint itt is minden ugyanúgy adott, mint Párizsban, vagy Berlinben. Szerintük ez igaz a divatra is: ugyanúgy vannak Párizsban is jól és rosszul öltözött emberek, mint Budapesten.