MÉH
"Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!" - szólt a szocialista tervgazdaság kezdeti viszonyai között a hulladékhasznosítást ösztönző jelszó. Nyersanyagszegény ország lévén az elhatározott erőltetett ütemű iparosítás közepette elemi szükség volt az idehaza keletkező, újrahasznosításra alkalmas vas-, fém-, papír-, textil- és egyéb hulladékok gyűjtésére és feldolgozására.
A Népgazdasági Tanács a Tollkereskedelmi Vállalat Melléktermék és Hulladékgyűjtő Főosztályából 1950-ben hozta létre a Melléktermék és Hulladék Egyesülést, amely hamarosan a köztudatba is rövidített formájában, "MÉH"-ként került be. Az Egyesülés kötelékébe tartozó 20 MÉH vállalat 1954-ben a Könnyűipari Minisztérium fennhatósága alá került, és mint MÉH Iroda folytatta tevékenységét, majd 1966-ban újabb átszervezéssel és a tagvállalatok számát tízre csökkentve alakult meg a MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt.
A tröszt 1977-ben átkerült az Országos Anyag- és Árhivatal felügyelete alá, amely felülvizsgálva a tröszt országos szervezetét, területi összevonásokkal hat MÉH-vállalatot alakított ki, s a nyolcvanas évek közepén ezek közel 200 telephelyén 6000 ember dolgozott. A tröszt és a vállalatok azonban az évtizedek során hiábavalóan nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a hulladékfeldolgozást mint új iparágat megteremtsék.
A MÉH Tröszt azután 1989-ben az első privatizációs programba került. Több tanulmány született további sorsára vonatkozóan. Három éven keresztül folyt a vita a minisztérium és az ÁVÜ szakértői között, hogy országos cégként egyben, vagy részekre bontva privatizálják-e a vállalatot. Ez idő alatt ebben a szektorban is - egyre komolyabb konkurenciát jelentve - megjelentek a magánvállalkozók, akik főleg a legnyereségesebb tevékenységekkel, elsősorban a színesfémgyűjtéssel foglalkoztak. 1993-ra a MÉH részesedése a hulladékpiac 40 százalékára zsugorodott és gazdálkodása veszteségessé vált.
Végül a hat, időközben rt-vé alakult vállalat részvényeit ajánlotta értékesítésre az ÁVÜ. Az érdeklődés szerény volt, az eladások kivétel nélkül névérték alatt történtek. Az egyetlen komoly szakmai jelentkezőnek a Guy Dauphin Environment nevű, legnagyobb francia hulladékfeldolgozó családi vállalkozás számított, amely a hatból három - a Budapest és Vidéke, a Dél-dunántúli, illetve a Kelet-magyarországi - többségi részvénycsomagját vásárolta meg az ÁVÜ-től. (a maradék tulajdonrész az önkormányzatok kezében volt).
Az Észak-magyarországi MÉH 77 százalékát egy, a menedzsmentből és magánbefektetőkből álló konzorcium, a Dél-magyarországi MÉH Rt. 80 százalékát a dolgozók egyharmadát tömörítő Dél-MÉH Vagyonkezelő Kft., míg az Észak-dunántúli MÉH Rt. 76,5 százalékát a munkavállalókat tömörítő MRP-szervezet vásárolta meg. Később ez utóbbi győri székhelyű vállalatot is megszerezte a Guy Dauphin, amely az így általa birtokolt 4 regionális vállalatot ERECO Kelet-európai Hulladékfeldolgozó és Környezetvédelmi Rt. néven összefogva az országos hulladékgyűjtés 15-20 százalékát végzi.
A tröszt 1977-ben átkerült az Országos Anyag- és Árhivatal felügyelete alá, amely felülvizsgálva a tröszt országos szervezetét, területi összevonásokkal hat MÉH-vállalatot alakított ki, s a nyolcvanas évek közepén ezek közel 200 telephelyén 6000 ember dolgozott. A tröszt és a vállalatok azonban az évtizedek során hiábavalóan nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a hulladékfeldolgozást mint új iparágat megteremtsék.
A MÉH Tröszt azután 1989-ben az első privatizációs programba került. Több tanulmány született további sorsára vonatkozóan. Három éven keresztül folyt a vita a minisztérium és az ÁVÜ szakértői között, hogy országos cégként egyben, vagy részekre bontva privatizálják-e a vállalatot. Ez idő alatt ebben a szektorban is - egyre komolyabb konkurenciát jelentve - megjelentek a magánvállalkozók, akik főleg a legnyereségesebb tevékenységekkel, elsősorban a színesfémgyűjtéssel foglalkoztak. 1993-ra a MÉH részesedése a hulladékpiac 40 százalékára zsugorodott és gazdálkodása veszteségessé vált.
Végül a hat, időközben rt-vé alakult vállalat részvényeit ajánlotta értékesítésre az ÁVÜ. Az érdeklődés szerény volt, az eladások kivétel nélkül névérték alatt történtek. Az egyetlen komoly szakmai jelentkezőnek a Guy Dauphin Environment nevű, legnagyobb francia hulladékfeldolgozó családi vállalkozás számított, amely a hatból három - a Budapest és Vidéke, a Dél-dunántúli, illetve a Kelet-magyarországi - többségi részvénycsomagját vásárolta meg az ÁVÜ-től. (a maradék tulajdonrész az önkormányzatok kezében volt).
Az Észak-magyarországi MÉH 77 százalékát egy, a menedzsmentből és magánbefektetőkből álló konzorcium, a Dél-magyarországi MÉH Rt. 80 százalékát a dolgozók egyharmadát tömörítő Dél-MÉH Vagyonkezelő Kft., míg az Észak-dunántúli MÉH Rt. 76,5 százalékát a munkavállalókat tömörítő MRP-szervezet vásárolta meg. Később ez utóbbi győri székhelyű vállalatot is megszerezte a Guy Dauphin, amely az így általa birtokolt 4 regionális vállalatot ERECO Kelet-európai Hulladékfeldolgozó és Környezetvédelmi Rt. néven összefogva az országos hulladékgyűjtés 15-20 százalékát végzi.
