A színész maradványait tesztelték hantavírusra is, mivel a felesége halálát ez okozta, de a vizsgálat eredménye negatív lett.
Szív- és veseelégtelenség, valamint Alzheimer-kór okozta Gene Hackman halálát a boncolási jegyzőkönyv szerint – írja a Fox News.
A 95 éves színész és felesége holttestét február végén találták meg a karbantartók Santa Fé-i otthonukban, és kezdetben a rendőrség az idegenkezűséget sem zárta ki. A nyomozás folyamán azonban kiderült, hogy a súlyos beteg Hackmant ápoló felesége, Betsy Arakawa halt meg először, egy rágcsálók által terjesztett hantavírus-fertőzés végzett vele.
A boncolás folyamán kiderült az is, hogy Hackman a halálát megelőző napokban koplalhatott, ami azt is jelenti, hogy ekkor már képtelen volt magáról gondoskodni. Halálának oka elsősorban a szívelégtelenség és a veseelégtelenség volt.
A boncolás azt is feltárta, hogy Hackmannek már korábban is volt több súlyos infarktusa, illetve 2019-ben pacemakert is beültettek neki.
Arakawa számítógépét átvizsgálva pontosabb képet kaphattak a rendőrök is a tragédiáról. Eszerint a nő február elején betegedhetett meg, ugyanis többször keresett rá a neten a Covid tüneteire, egy e-mailből pedig az is kiderült, hogy Hackman is elvégzett egy Covid-tesztet.