A színész ősz hajjal és komoly szakállal pózolt.
Már forog Spanyolországban Johnny Depp új filmje, a Marc Webb által rendezett Day Drinker. A produkcióban Depp partnerei Penélope Cruz és Madelyn Cline lesznek.
Deppről már ki is jött egy szerepfotó, amin elég nehezen lehet ráismerni, már csak azért is, mert teljesen ősz hajjal látható rajta:
A People cikke szerint a cselekményről eddig azt lehet tudni, hogy Depp egy magánjachton vendégeskedő férfit alakít, aki megismerkedik a hajó bartenderével, Cline karakterével, majd mindenféle bonyodalmakba keverednek, amikor a Cruz által játszott bűnöző is bejön a képbe.
Deppnek ez lesz a hollywoodi visszatérése azok után, hogy exfeleségével, Amber Hearddel botrányos körülmények között elváltak. Depp karrierje az ügy miatt parkolópályára került, egy ideig nem forgatott. Legutóbbi filmje a 2023-ban, Cannes-ban bemutatott Jeanne du Barry – A szerető volt (kritikánk itt olvasható). A premieren percekig tartó ovációval ünnepelte őt a közönség, de tiltakozást is szerveztek ellene.