Csáki Judit: Cserhalmi – Nem lehet mindennap meghalni 

Ez olyan beszélgetőkönyv, ahol a kérdező háttérben marad, a kérdései nem szerepelnek a kötetben, ám az alany válaszaiból nagyrészt kiderül, mire is volt kíváncsi. Azért is fura ez a kötet, mert Cserhalmi György életműve akkora – több mint 200 filmben és több mint 200 színdarabban játszott, de énekelt lemezeken, verseket mondott –, hogy egy könyvben csak érintőlegesen lehet kitárgyalni ezeket. Tehát már nekifutásból lehetett tudni, hogy mindenkinek hiányérzete lesz a végén, mert mindenki talál majd olyat, amiről épp nem volt szó. Beszél Cserhalmi színházról, filmről, nagy szerepekről, fontos pályatársakról. Hol nagyon is szakmázósan, belterjesen, hol anekdotázva. 

HVG

De ez még nem minden. A kötetből – mint egy jó Cseh-Bereményi-dalból – kirajzolódik, milyen is volt a Kádár-kor fojtott szürkesége, miközben sokan (így maga Cserhalmi is) nagy kocsmázásokkal, nagy vitatkozásokkal próbáltak túlélni. És benne van a rendszerváltás környékének euforikus időszaka is (Cserhalmi mondta el például az 1989-es 12 pontot a Szabadság téri tüntetésen, amely beszéd sokáig hatott a színész karrierjére, barátságaira is később), valamint a gyors kijózanodás, és a keserű tudomásulvétele annak, hogy az ország alaposan elpuskázta a rendszerváltás, szabadság adta lehetőséget. Most először jelenik meg teljes terjedelmében Cserhalmi 2021-es MMA-s székfoglaló beszéde, amelyben szenvedélyesen kiállt az korábbi SzFE mellett, és cáfolta hogy az az egyetemen nem termelt hazafiakat, sőt kijelentette „egy olyan országban szeretne élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal, ahol hihetünk magunkban és hisznek nekünk… Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi.”

Túl a példátlanul tartalmas életművön, túl nagy veszteségeken, súlyos betegségen, Cserhalmi színesen, izgalmasan, okosan, bölcsen és sok derűvel beszélget Csáki Judittal. Vagy inkább mindannyiunkkal. Nagy szükség van ilyen beszélgetésekre. (B. I.)

Open Books, 240 oldal, 5999 forint

Finy Petra: Ultramarin

Finy Petra csodálatos szöveggel ás le a múltba, és idézi meg az 1968-as év megrendítő összetettségét, de az Ultramarin nemcsak korrajz, hanem lélekrajz is, a szerző ugyanis ugyanolyan biztos kézzel fejti fel a kamaszkor rétegeit, mint a történelem alattomos csapóajtóit, és az olykor fojtogató transzgenerációs indákat, öt Rákóczi gimis fiatal barátságát, felnőtté válását megrajzolva. Kelemen, Gizi, Tömpe, Belphégor és Nina külön-külön és együtt is titkok és vágyak, gondolatok és érzelmek bonyolult, szövevényes világát építi, és ebben a világban rengeteg empátiával és bölcsességgel vezeti körül a szerző az olvasót. Az emberi kapcsolatok elevensége 2024-ből nézve szinte vakítóan színes ebben a könyvben. 

HVG

A külvilághoz megannyi szállal kapcsolódó budai mikrokozmoszban a történelem a legváratlanabb, mégis leghétköznapibb helyeken szövi át az emberek életét, a rendszer beleeszi magát a pszichébe, a legszemélyesebb érzésekbe, de közben a regény a fiatalok finoman felrajzolt portréin keresztül sodró lendülettel kalauzolja el az olvasót abba a zűrzavarosan tiszta életkorba is, amelyben a világot még elsősorban érzéseken keresztül lehet letapogatni és megérteni. 

A szerző történetmesélése a letehetetlen kategóriába sorolja a könyvet, a szövegben ugyanakkor annyi költőiség van, olykor olyan sűrűik a képek, hogy az olvasó kénytelen néha megállni egy pillanatra, mert a mondatok megragadják és összeszorítják a szívét. Finy Petra prózája érzelmekben, történelmi utalásokban, erkölcsi iránytűkben gazdag, univerzálisan emberi és determináltan magyar, miközben lenyűgözően pontos közvetítője a történeteknek és a karaktereknek is. 1968-ról sok olvasónak nem lesznek saját tapasztalatai, de ebben az országban élve minden helyzet, minden dilemma és csapda a könyvből átkozottul ismerősnek fog tűnni. (V. É.)

21. Század Kiadó, 304 oldal, 5990 forint

Robert B. Cialdini: Hatás

A neves szociálpszichológus, Robert B. Cialdini könyve sokkal több lehet ajándéknál, az olvasóját ugyanis egyfajta pszichológiai pajzzsal vértezi fel a befolyásolás, a manipulálás ellen. Teszi mindezt lebilincselő történetekkel, banális hétköznapi példákkal, történelmi és gazdasági anekdotákkal. Cialdini könyve rendkívül izgalmas utazás az emberi psziché rejtelmeibe, és a sztorizások közben végig azt érezhetjük, hogy egyfajta beavatáson megyünk keresztül. Praktikus eszköztárat ad át, amelyet hasznosíthatunk akkor is, amikor a hamisított online értékeléseket próbáljuk kiszúrni egy vásárlás előtt, vagy olyan történelmi események emberi mozgatórugóit akarjuk megérteni, mint a kubai rakétaválság vagy a Watergate-botrány. 

A szerző a befolyásolás hat elvét, azaz fegyverét veszi számba az egyes fejezetekben: a kölcsönösség, a rokonszenv, a szociális visszaigazolás, a tekintély, a hiány, az elkötelezettség és következetesség, illetve az egység elvéről ír. Mindezt úgy, hogy az itt átadott megfigyelést és tudást könnyű hétköznapi élethelyzetekre átfordítani. 

HVG

Cialdini nem ringat illúzióban, amikor azt írja, hogy a meggyőzés területén működő profiknak egyre könnyebb dolguk lesz, ha a befolyásolás alapvető eszközeivel akarnak élni. Így aztán meggyőződése, hogy amikor ki vagyunk téve a befolyásolás elveinek, akkor kitartóan támogatnunk kell azokat, akik ezekkel a hatásokkal szemben felvérteznek minket, és ugyanilyen kitartással kell lesújtanunk azokra, kik ezeket az elveket próbálják fegyverként használni ellenünk. (V. É.)

HVG Könyvek, 568 oldal, 9900 forint

Nádasdy Ádám: Milyen nyelv az angol?

Milyen, milyen? Hát, nem egy mai gyerek az biztos, és Nádasdy a pontos korát is közli: könyve megjelenésekor már betöltötte az 1577-et. Azt, hogy milyen magas és hány kiló, nem tudjuk meg, egy Tinder-profilról fájóan hiányoznának ezek az adatok, ezzel szemben egy csomó különc tulajdonságáról értesülhetünk – az angolnak, nem Nádasdynak –, ami könnyen megtörheti a jeget (break the ice), főleg ha a nyelvtani részek túl sűrűnek bizonyulnának. Nádasdy bevisz a sűrűjébe (the thick of it), ebből nem is csinál titkot, de ha már be kell menni, legalább egy olyan szaki (professional) visz be, aki úgy tud a nyelvészetről előadni, hogy az a nyelvészet iránt, hát mondjuk úgy, hogy csak kevéssé érdeklődőket is könnyen leköti.

HVG

Aki nem hiszi, hallgasson bele Nádasdy és (2021-ben elhunyt kollégája) Kálmán László hajdani rádióműsorába, a Szószátyárba. Bármelyik epizód bizonyító erővel bír. Van egy remekül hangzó angol kifejezés, a national treasure, amit nemcsak a National Gallery-ben kiállított festményekre mondják, hanem az olyan alakokra is, akik jó hogy vannak, mert azzal, amit csinálnak elég sokaknak okoznak elég nagy örömet. Ebbe a mondatba becsúszott egy kis understatement, de talán érthető, kire-mire gondolunk. Nos, well, hát nem a koronaékszerekre. Ugyanitt hadd dicsekedjünk is egy kicsit, mert komoly sikerélményben is lehet része az olvasónak: a második fejezet fejtörő mondatát (I know people swallowed whole give me indigestion) perceken belül sikerült megfejtenünk! (K. G.)

Corvina Kiadó, 217 oldal, 3990 forint

Claire Keegan: Már későn

Az ír Claire Keegannek egészen különleges szenzora van az emberi kapcsolatokra, és egészen különleges képessége arra, hogy a könyveiben kibomló egyéni sorsokból kikacsintsanak a társadalmi, történelmi folyamatok. A nagy hatású Ilyen apróságok után most magyarul megjelent könyvében három történet találunk, ahogy a kötet alcímében is jelzi, nőkről és férfiakról – mellbevágó, gyomorszorító, hátborzongató fordulatokkal. Keegan egyszerű, sokszor minimalistaként jellemzett szövege ugyanis roppant erős atmoszférát teremt, ami alól nehezen tudjuk kivonni magunkat. A könyv vékony ugyan, de minden szónak jól megérdemelt helye van benne. 

A történetekben megjelenő férfiak és nők egymáshoz kapcsolódva próbálnak meg önmagukhoz kapcsolódni, de erre az eleve törékeny folyamatra társadalmi konvenciók, személyiségbeli rögzülések, lelki terhek rakódnak, szinte védhetetlenül sodorva ezeknek az embereknek a közös történetét egyetlen lehetséges végkifejlet felé. Az ide vezető utat Keegan banálisnak ható eseményekkel kövezi ki, és szinte észrevétlenül áll össze, hogy minden gesztusnak, minden mozdulatnak, minden mondatnak jelentősége van a sorsok alakulásában. Ahogy annak is, hogy a személyesnek és intimnek gondolt kapcsolatban mindig visszhangzik valamilyen módon a kor és a társadalom, amelyben az megszületik. Egy, a banalitásában végzetessé váló veszekedés során mindez mélyen átélhető definícióként is visszaköszön: „Tudod, mi a nőellenesét lényege? Ha már itt tartunk. (…) Az, hogy mindent sajnáltok tőlünk – mondta Sabine. Mindegy, hogy szerintetek nem kell nekünk szavazati jog, vagy hogy nem segítettek mosogatni, a kettő egy tőről szakad.”

HVG

A Már későn erős és nehezen felejthető olvasmány, a szerző a történeteit képes az után is rezegtetni az olvasóban, hogy már becsukta a könyvet. (V. É.)

21. Század Kiadó, 111 oldal, 3690 forint

Tamás Rita: Élj végre magadért

„Mi, akik elmentünk, egész évben küzdeni fogunk a lelkiismeretünkkel.” Sok külföldre szakadt magyar tudja átérezni ennek a mondatnak a súlyát. És mint sok más magyarnak, Tamás Ritának is több szálon futó indoka volt arra, hogy ötvenévesen Norvégiába költözzön. A most megjelent könyve ennek az újrakezdésnek a krónikája, de nemcsak földrajzi, hanem lelki és mentális értelemben is. Ahogy írja: „Norvégia csak ugródeszka. A döntés, hogy idejövök, csak lépés az ugródeszkához. Az, hogy merre dobbantok, és dobbantok-e akkorát, hogy átugorjak a korlátaimon, fáradságos munka önmagammal.” 

Tamás Rita könyvének az erejét és sodrását az adja, hogy ebbe a fáradságos munkába is betekintést enged. Nyersen, őszintén, bátran kitárulkozva. A belső monológjai mindenféle erőlködés nélkül lényegülnek át külső motivációvá, itt nincs szájbarágó útmutatás, csak történetek, gondolatok, érzések és tanulságok, amelyeket szinte észrevétlenül levon az olvasó. Bár nem ez a szándék jön át belőle, az egész mégis elképesztő motivációs mozaikká áll össze. 

HVG

A személyesbe persze mindig betüremkedik a politikai-gazdsági-társadalmi kontextus, és innen nézve keserű olvasmány a könyv. Ugyanakkor egyfajta kiáltvány a tehetetlenség, a feladás ellen, a belső erőbe vetett makacs hit dokumentációja. A HVG-nek adott interjúban Tamás Rita azt mondta, olyan változásokat tapasztalt magán, amelyeket otthon valószínűleg nem tudott volna megugrani: „Karakánabb lettem, kiléptem a folyamatos túlvállalásokból, az áldozati szerepből. Tanulságos egy másik társadalmat megismerni, a saját népedre kicsit máshogy nézni.” A könyve segítségével talán az olvasó is kicsit másképp néz majd magára. (V. É.)

HVG Könyvek, 311 oldal, 4990 forint

Susan Sontag: A nőkről

„Természetesen nem az a baj, ha valaki vágyik rá, hogy szép legyen, hanem a kötelessége, hogy az legyen, vagy legalább kötelessége megpróbálni” – írja egyik esszéjében Susan Sontag, a huszadik század egyik legnagyobb hatású gondolkodója és feminista ikonja. A Helikon gondozásában, a zsebkönyv-sorozatban most megjelent néhány ’70-es évekbeli írása, interjúja és levélváltása, köztük egy nagyon erős szöveg Leni Riefenstahl munkásságának és a fasizmus esztétikájának elemzésével. Többségük ugyanakkor arról szól – miként a kötet címe, sőt borítója is sejteti –, hogyan lehet a szépség egyszerre hatalom és béklyó, mit jelent a nők öregedésének kettős mércéje, hogyan zajlik, mit okoz a szépségfogalmak változása, vagy hogy miért nem szabadítja fel önmagában a szex (akár a több szex sem) a nőket.

HVG

Sodró lendülete, szenvedélyessége és őszintesége miatt is nagyon inspiráló olvasni Sontag gondolatait, másrészt végtelenül tanulságos ötven év távlatából elmerengeni azon, mi minden történt, vagy épp nem történt a nők jogai, a nőkkel szembeni társadalmi elvárások terepén. Tény, hogy Sontag a New York-i értelmiség krémjébe tartozott, meglehetősen távol a kelet-közép-európai hétköznapok valóságától, ám az optikája szerencsére jóval távolabbra mutatott ennél a buboréknál. Már csak ezért sem véletlen, ha a mai magyar olvasók egynémelyike a saját helyzetére ismer, miközben őt olvassa. (N. N.)

Helikon Kiadó, 198 oldal, 2999 forint, fordította: Mesterházi Mónika

Murai András-Németh Brigitta: A Gulag és a családom 

Mára már több kötet, dokumentumfilm jelent meg a Gulagról, az odahurcolt magyarokról, 2017-ben már egy játékfilm is készült. A szerzőknek épp ez utóbbiról, Szász Attila Örök tél című alkotásáról jutott eszébe, hogy vajon miért van az, hogy míg más 20. századi tragédiákról, például a holokausztról már számos nagyjátékfilm készült, addig a szovjet munkatáborokról tulajdonképpen 2017-ben készült el az első (és eddig az utolsó). Ezt tovább gondolva, azon is elgondolkodtak, miért van az, hogy a családokban is alig-alig van, volt szó arról, hogy mondjuk, a nagypapa megjárta az 50-es években ezt a szovjet poklot. Konkrét adatok nincsenek, de ez több tízezer embert jelentett, tehát nagyon sok család érintett a témában. 

A Gulag és a családom zavarba ejtő oldaláról mutatja ezt be, jelesül a hozzátartozók, leszármazottak oldaláról: ők mit tudtak minderről, mennyire beszéltek erről a túlélők. Ők leginkább a hallgatást választották. Ennek egyik oka persze az lehetett, hogy az elhurcoltakkal a szabadulásukkor szigorú titoktartást fogadtattak, még azzal is fenyegetve őket, hogy ha beszélnek, akár még a családjukat is visszaviszik Szibériába. De lehet a szégyenérzet is, vagy hogy eltemessék magukban a rossz emlékeket. Ami biztos, a hazatérteknek itthon is a rendőrségre kellett járniuk, folyamatosan megfigyelték őket. Politikailag veszélyesek voltak, hiszen ők megtapasztalták azt a szovjet terrort, amiről természetesen nem szerette volna a hatalom, ha bárki is szót ejt. 

HVG

A kötetben a kutatók 35 hozzátartozót kérdeztek arról, mikor és hogyan tudták meg, mi történt az édesanyjukkal vagy az édesapjukkal. Kiderült, hogy a hallgatás annyira általános volt, hogy azt még a rendszerváltás sem törte meg teljesen. És a kötet erről szól igazán: a hallgatásról. Arról a társadalmi traumáról (amely, mint számos kutatás bizonyítja, öröklődik), hogy nemcsak átélték az elhurcoltak az embertelenséget, de el is kellett titkolniuk azokat a legközvetlenebb hozzátartozóik előtt is. „Idegenként tekintettem az apámra életében, idegenként, mert semmit sem beszélt arról, hol volt. Miért nem beszélt róla? Biztosan csinált valami disznóságot” – meséli egyikük fia, aki persze, ma már tudja, hogy épp őket védte ezzel apjuk. (B. I.)

Savaria University Press, 266 oldal, 3890 forint

Peter Wohlleben: A fák titkos élete – Képregény

Igazi sikerkönyv volt az erdész Peter Wohlleben fákról írt könyve néhány évvel ezelőtt. Most monumentális képregény-feldolgozás készült a művéből, és ha lehet, még inkább elvarázsolja az olvasót mindaz a gazdag ismeretanyag, amelyet immár képek segítségével is átad. A szerző nemrég a HVG-nek adott interjúban beszélt arról, nem hiszi, hogy mi emberek kommunikálni tudnánk a fákkal. De ez nem jelenti azt, hogy ne tanulhatnánk tőlük, például azt, hogy az egész földi élet az együttműködés és a szolidaritás körül forog.

A rajzos adaptáció új szintre emeli a tudományos ismeretterjesztést, és a képzelet is kap egy kis segítséget. Wohlleben minden egyes oldalon képes valami olyan információt átadni, ami meghökkent vagy elgondolkoztat, amire soha nem gondoltunk volna, például pont azért, mert a természettől leválva próbálunk meg élni. A könyvet lapozva egyre világosabbá válik, hogy a fák története a mi történetünk is, és ez óhatatlanul ébreszt valami áhítatot és hálát. A tudományos ismereteknek pedig személyességet kölcsönöz, hogy Wohlleben a saját élményein keresztül is beszél a fákról és az erdőkről. 

HVG

Benjamin Flao rajzai csodálatos akvarellekben adják vissza a négy évszak köré fűzött történetet, ha kell, a távolból, ha kell, egészen közelről mutatják meg a fák bonyolult, mégis rendszerben működő világát, és persze a teljes ökoszisztémát, amelyet fenntartanak. Wohlleben pedig figyelmeztet: a fák hosszú emlékezetűek, rugalmasak és éveken át alkalmazkodnak a változásokhoz, de csak egy bizonyos pontig képesek megbirkózni velük. És ezen a ponton kénytelenek leszünk magunkba nézni. (V. É.)

Park Kiadó, 234 oldal, 9999 forint