40 év után új kislemeze jelent meg Bródy Jánosnak. A születésnapját nemrég ünneplő zenész az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt.
A lemezboltok szombati világnapja alkalmából megjelent bakelit kislemez egyik oldalán az Akit hazája nem szeretett című dal kapott helyet. A dalszövegről Bródy János az Egyenes beszédben azt mondta, hogy az Madách Az ember tragédiájának hetedik színje nyomán készült, amikor Lucifer azt mondja Ádámnak: „Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz? / Tragédiának nézed? Nézd legott / Komédiának s múlattatni fog.”
A kislemez másik oldalán a Magyarok közt európai című dal található, amely – amelynek címe József Attila Thomas Mann üdvözlése című verse befejező sorainak parafrázisa.
Bródy János leszögezte, hogy nem érzi, hogy ne szeretné őt a hazája. Félreértésnek nevezte, hogy a kislemez címadó dala önmagáról szólna, sokkal inkább az elmúlt száz év azon több százezer magyarjáról, akik joggal érezhették úgy, hogy a szülőföldjük mostohán bánik velük, és ha életben akarnak maradni, el kell hagyniuk a hazájukat.
Azt is fontosnak tartja, hogy a hazaszeretet az nem az épp regnáló kormány szeretetét jelenti.
Bródy János nemrégiben szűkszavú posztban közölte, hogy elmarad Bulgakov Képmutatók című drámájának Operettszínház-beli bemutatója, amelyen Kocsák Tiborral közösen dolgoztak, mert a színház frissen kinevezett igazgatója femondta a szerződésüket.
Arra a kérdésre, hogy politikai döntés született-e, Brórdy János úgy válaszolt: nem tudja, hogy a frissen kinevezett igazgató elképzeléseihez miért nem illett a darab, de könnyen lehet, hogy éppen azért választották őt, mert más elképzelései vannak, mint elődeinek voltak.