Kult Csáki Judit 2014. február. 23. 20:23

De kik azok a fényevők?

Lehet szövegelni a tudomány és a művészet világmegváltó hatásáról, mert kétségtelenül van neki, csak hát nem mindegy, hogy odakint közben csönd van, vagy kolera tombol, esetleg forradalom.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy bemutatták a Gorkij-trilógia utolsó darabját, a Barbárokat a Katonában Ascher Tamás rendezésében, pedig több mint öt éve volt. A Kispolgárokat pedig – ezt Zsámbéki Gábor rendezte – csak két éve játsszák. És most a Fényevők került színre ugyancsak Ascher rendezésében – A nap gyermekei című darab alapján írta és fordította Radnai Annamária. Remek munkát végzett: lazán átsimítja a művet a magyar hetvenes-nyolcvanas évekbe, mindazonáltal ott marad rajta a mélylélektanból finom fordulatokkal dolgozó csehovos hatás, és a markánsabb, dinamikusabb, hamisítatlan Gorkij is.

Életképpel indulunk: Khell Zsolt szürkében tartott, szinteltolásos díszletében a kertbe nyíló szalont látjuk, a családfő által alaposan belakott állapotban, hiszen megszállott vegyészkedése beteríti a házat. És hamarosan felvonulnak a szereplők: a zsémbes-zsörtölődő dada, aki persze imádja két egykori neveltjét, a vegyész Protaszovot és ideggyönge húgát, Lizát; aztán jön Csepurnoj, az állatorvos, aki Lizának udvarol; aztán a proletáriátus egy baltával faragott képviselője, a feleségverő Jegor lakatos; aztán a háztulajdonos, aki építgetné tovább némi gyárépítéssel a birodalmát; aztán az ő nyalka fia, Misa; aztán Melanija, az állatorvos húga, aki vagyonos özvegy és lelkesülten rajong a vegyészért; aztán Vagin, a festő, Protaszov barátja és Protaszovné imádója; aztán a feleség, Jelena – de mire idáig elérünk, már egy bonyolult, rétegzett, finom viszonyrendszer és az abból fakadó konfliktusok tanúi vagyunk.

A klipszerű színházi fogalmazásmód zenitje idején kell némi befogadói empátia Ascher alapos, részletező, érzékeny és a mélységeket megmutató rendezéséhez – de nagyon megéri fékezni a nézői habzást. Nemcsak azért, hogy élvezni tudjuk a pompásnál pompásabb színészi alakításokat, hanem hogy elérjen bennünket az értelmezés minden rétege, ha tetszik, a dilemma maga.

Kik ezek a „fényevők”? Hát azok az emberek, akik úgy gondolják, nem „úri huncutság” a tudomány és a művészet, hanem a világ jobbításának fontos eszköze, és ezért nemcsak helyénvaló, hanem kifejezetten magasztos dolog az életük középpontjává tenni. Akár a köz javára, mint a vegyész, akár önmaga kedvére, mint a festő. A közvetlen környezet pedig intelligensen respektálja vagy ösztönösen tiszteli ezeket az ambíciókat, amelyekhez magától értetődően társulnak az úgynevezett általános humanitárius elvek; például hogy az asszonyt nem verjük, vagy hogy együtt érzünk a szenvedőkkel, a kiszolgáltatottakkal. Ezek az elvek pompásan megélnek a teória szintjén, de a valóság próbáját már kevésbé állják ki – így vannak ezzel Protaszov kísérletei is.

Nemcsak azért, mert a valóság nem tiszteli a laboratóriumot, és a történelem a maga erőszakos módján összetöri a lombikot, vagyis ezt a finom és zárt életformát, hanem mert például a társadalmi hierarchia – a személyzet, a „munkásosztály” alsóbbrendűsége – számukra is evidencia. Meg amúgyis: az élet őket is próbára teszi, szerelmi bonyodalmak, kapcsolati válságok, egzisztenciális zsákutcák formájában.

Ascher rendezése mindezt nagyon látványosan és érzékenyen tárja elénk. Nem ítél, csak leír és megmutat; szépen levisz bennünket a simának látszó felszín alá. És ezen az úton, egészen a szenvedélyek-indulatok mélyéig, remek partnerei a színészek – a Katona mindig újat mutatni tudó, együtt és külön is folyamatos megújulásra képes csapata.

Kocsis Gergely a megérdemelt főszerepben, Protaszovban egy igazi „jó embert” tesz elénk, akinek a jósága maga a zsigeri önzés, már nem is tehet róla, annyira egocentrikus. Nagy Ervin állatorvosa szinte kapaszkodik a rémes „diplomatatáskájába”, csupa téblábolás – és akkor egyszercsak egy rövidke monológban a teljes kilátástalanság süvít ki a figurából. Pálmai Anna Lizája a tehetetlenségből előbb idegbetegségbe, majd őrületbe menekül – mindenki szereti, és mégsem tud vele kezdeni senki semmit. Bezerédi Zoltán Jegor lakatosa az egyik legjobb alakítás: az „egy tömbből faragott” rá van kitalálva, erre a kétségbeesett öntudatra, az artikulálatlan megalázottságra, a proli becsületességre, amely persze mind nem zárja ki, hogy félholtra verje a feleségét, hisz „őt is verték”.

Máté Gábor háztulajdonosa zavarát ideges kis kaccantásokkal próbálja leplezni, és bár megveti a sok csóró intellektuelt, mégis fölnéz rájuk. Ónodi Eszter az elhanyagolt feleség, aki megpróbál ugyan szerelmet találni a másik megszállottnál, a festőnél, de borítani-szakítani gyáva, meg hát nem is érdemes – szép játék ez a tipródással vegyes magabiztosság is.

További színikritikák

Jordán Adél szinte „viszi a tejfölt” a karikírozásig hajtott imádatban, miközben odarakja ezt a nőt, aki valójában önnön túlzásaiba menekül a végtelen magányosság elől. Fekete Ernő festőjének nehezen hisszük a lángoló szerelmet – ő is megváltást keres, és bármit megfestene érte, akár rendelésre is, hogy megtalálja. Aztán vannak még a villanások: Vajdai Vilmos perfekt doktora, Lengyel Ferenc blazírt házmestere, Pálos Hanna felkapaszkodó szobalánya, Csoma Judit aggodalmas-pattogó dadája...

Békebeli színház ez, nem szántják-dobálják a színházi világ nagy hullámzásai. Ott a vihar, ahol a helye van: a színpadon, amikor betörnek a „forradalmárok”, istenem, micsoda forradalom ez... És aztán Kijevre gondolunk.

karácsony 2020

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról
hvg360 Balla István 2020. december. 04. 11:00

Berg Judit: Izgultam, nehogy a Ruminit is utálják a gyerekek, mint minden kötelezőt

Nemrég jelent meg Berg Judit Rumini-sorozatának tizedik kötete, de a kalandos életű mesehős – miután új illusztrációkat kapott - már a világhír felé kacsintgat, és film is készülne, ha a Filmalappal nem rekedtek volna meg a tárgyalások. Magyarország talán legnépszerűbb meseírójával ezúttal olyan, egyáltalán nem mesés témákról is beszélgettünk, mint a könyvdarálás, hogy ki lehet-e lépni egy stabil, de boldogságot nem adó házasságból, vagy hogy miért is próbálják a liberális értelmiség magyarságát megkérdőjelezni a jelenlegi kurzus támogatói.