Kult MTI 2013. május. 26. 17:39

Sorban álltak Vidnyánszky jegyeiért a Vörösmarty téren - fotók

A Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila vasárnap délután maga árusította a jegyeket az első bemutatóra a budapesti Vörösmarty téren.

A Nemzeti Színház új direktora Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára árult jegyeket a produkció művészeivel közösen. A Vörösmarty téren hosszabb sor alakult ki a jegyet árusító rendező sátra előtt.

A Nemzeti Színház szervezése által a téren felállított sátorban Vidnyánszky Attila adta át a jegyeket az első jegyvásárlóknak, a darab egyik főszerepét alakító Trill Zsolt, valamint a színészek közül Tordai Teri, Nagy Anna, Tóth Auguszta, Mécs Károly, Horváth Lajos Ottó és Rácz József is jelen volt az eseményen, beszélgetett a teátrum leendő közönségével.

"El kell indítani egy dialógust a jövendőbeli közönségünkkel" - mondta Vidnyánszky Attila. Szerinte minél több ilyen találkozásra lesz szükség az elkövetkező időszakban. "Én nagyon szeretnék - nyilván ez egyfajta illúzió - személyesen találkozni jövendőbeli nézőimmel, mindegyikkel" - fogalmazott.

Hozzátette, az akció folytatását is tervezik, különböző formákban. Szavai szerint egyfajta adventi időszakot próbálnak létrehozni ezzel. Mint mondta, "nagy esemény az első előadás, a színház újjászülésének folyamata elindul" és az ehhez vezető lépcsőfokok lehetnek a további események, akciók.

Arról, hogy a színház jelenlegi szervezésével árulják a jegyeket a következő évad nyitóelőadására, azt mondta, nem gördített ez elé akadályt a színház vezetése. "Köszönöm és hálás vagyok, hogy nem akadályozta ezt meg, hiszen megtehette volna" - hangsúlyozta. A jövő évadról azt mondta, az októberi műsor és az egész év keresztmetszete elkészült, a jegyárusítás várhatóan júliusban indul, a bérleteket valószínűleg már hamarabb elkezdik árusítani. 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Minden hír a koronavírus-járványról
Tech Bedő Iván 2021. május. 13. 13:12

Ha már a rendőrséget is zsarolják, akkor tényleg baj van

A hackerek az ellopott adatokat már nemcsak titkosítják, hanem azzal zsarolnak, hogy ki is szivárogtatják az érzékeny információkat. A kiberbűnözők eszköztára bővül, már nem félnek közművek - mint most egy olajvezeték - ellen bevetni őket, vagy akár a hatóságokat is támadják. A háttérben felsejlenek a kevésbé demokratikus berendezkedésű államok.